Aeropark Budapest újranyitása a Múzeumok Éjszakája napján videón

Szombaton a költözés után újranyitották az Aeropark Budapest ferihegyi repülőmúzeumot, a repülőtéri tűzoltók, mentők, rendőrség pedig bemutatót tartott munkájából. Stílszerűen korabeli Follow me Zsigulival körbejártuk az old timer repülőgép kínálatot, néhány nagyobb egykori Malév gépet belülről is megnéztünk, ahol nyugdíjas kapitányok válaszoltak a pilótafülkékben a közönség kérdéseire.

A nyitóképen az IL-18 repülőgép árnyékában a szalagátvágásnál tevékenykedő urak jól reprezentálták a történelmi értékmentésben az állam és a civil szféra összefogását. Kék sapkában Somogyi-Tóth Dániel, aki pilóta barátaival fél évtizede alapította az Aeropark gazdájaként működő Légiközlekedési Kulturális Központ Nonprofit Kft-t, ahol a történelmi repülőgép gyüjtemény jelen pillanatban egyetlen hely a polgári légi közlekedési múltunk bejárható megismerésére. Bal szélen Hardy Mihály, a Budapest Airport kommunikációs igazgatója, a repülőtér sok formában támogatja saját történetét is jelentő gyűjteményt. Például a videón is látható módon a repülőtéri tűzoltók, mentősök, rendőrök engedtek bepillantás a kulisszák mögé.

Red Bull Air Race játékunk

Középen Vitézy Dávid a jelen pillanatban fő épületei nélkül működő Közlekedési és Műszaki Múzeum főigazgatója, aki beszédében utalt arra, hogy a kormány nyáron fog dönteni a múzeum és a raktárban levő repülési gyűjtemény új helyszínéről. Addig is néhány gép majd az Aeroparkba kerül és forrásokat is fordítanak az itt levő, a múzeum tulajdonában található repülőgépek felújítására.

Hirdetés

Mivel az IL-18 repülőgép alatt húzódik Pestszentlőrinc-Pestszentimre és Vecsés közigazgatási határa, balról a második Ughy Attila a fővárosi kerület polgármestere és bal szélen pedig Szlahó Csaba az agglomerációs város polgármestere. A kb. 300 méteres költözés, ami a Budapest Airport fejlődése miatt a parkoló bővítése okán vált szükségessé, tette részben vecsésivé is az Aeroparkot.

Mivel éjszakára nem tudtunk maradni, pedig 8 órakor már dugig volt a parkoló és az Aeropark old timer buszai is hozták a városból a közönséget, ezért búcsúzóul az Aeropark hivatalos éjszakai képeiből álló zenés képeslapunkkal búcsúzunk.

Végül ajánlunk egy vendégképtárat az eseményről 80 képpel.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Translate »