Aeropark új helyszínen, a nagygépek már a helyükön

Az Aeropark pár száz méterrel odébb költözött a ferihegyi repülőtéren, pár napja a sajtóbuszból fotózva zenés képeslapot készítettünk a kerítésen kívüli látványról.

Mitől lett jobb az Aeropark új helyszíne, erről kérdeztem telefonon Somogyi-Tóth Gábort, az Aeropark ügyvezető igazgatóját. Aki elmondta, hogy a repülőmúzeum és a gépek jobban láthatóak az autópályáról és a környék útjairól. A korábbi medencés helyszín után a sík területen attraktívabb a látvány, a gépek nem a fűben vannak, hanem murvával felszórt területen, ahol a visszaverődő fény jobban deríti őket nappal, éjszaka pedig meg lesznek világítva.

Hirdetés

Az új helyszín a 31 pálya tengelyében fekszik, a látogatóknak majd különleges látványt nyújtanak az 50 méter magasan az Aeropark felett erre a pályára leszálló repülőgépek, köztük a Boeing B747 cargo gépek. Ugyanakkor ez a bal pálya főként a cargo és kisgépek forgalmát szolgálja ki, ezért ritkábban lehet majd azokat látni. A két konténer épület alapja is elkészült. Az egyikben repülős ajándékbolt, a másikban pedig egy szimulátor kap helyet – fejezte be az építkezésről a tájékoztatást az igazgató.

A fotókat és a zenés képeslapot azért tudjuk mutatni, mert a flybe londoni nyitójárat érkezéséről készítettünk videót.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Translate »