American Airlines visszatért Budapestre, járatnyitó ünnepség videóinkon

A világ legnagyobb légitársasága, az American Airlines 7 év szünet után egy új amerikai városból visszatért Budapestre.

Hirdetés

Ma reggel landolt a légitársaság Boeing B767 típusú repülőgépe harmadszor Ferihegyen a történelmi városból, Philadelphiából, amely New York és a főváros Washington D.C. között található félúton.

A járatnyitó ünnepség a szokásos koreográfiával zajlott. Vízkapus köszöntés, szalagátvágások, járatnyitó torta mellett az ünnepségen megkongatták a Liberty Bell harang Philadelphiában található eredetijének mását is, amely az USA függetlenségének kikiáltását is jelképezi.

A közvetlen járat naponta közlekedik a két város között.

Május hónap eleje a közvetlen amerikai repülőgép járat nyitók szezonja volt, amely jelentős hiányt pótolt. Mindennek fontosságát mutatja, hogy az ünnepségeken Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter személyesen részt vett és köszöntőt mondott. Az American Airlines philadelphiai járata mellett a LOT indított a múlt héten repülőgépeket Budapestről New Yorkba és Chicagoba.

American Airlines

Tegnap a Hölgypilóták bloggerina is publikálta rövid beszélgetését a képen látható hölggyel, aki a philadelphiai repülőtér vezérigazgatója. Chellie Cameron kollégájával, Jost Lammers Budapest Airport vezetőjével készül a járatnyitó torta felszelésére.

Fotók: Hölgypilóták bloggerina

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Translate »