Boeing a vizen, de nem hidroplán

Pápua Új Guinea nemzeti légitársaságának gépe rossz időben átstartolás helyett tulfutott a leszállópályán és a pálya végétől 150 méterre a tengerben megállva lebegett.

Hirdetés

A legszimpatikusabb vagy ahogy többen irják, lenyügöző élmény volt az egész balesetben, ahogy a helyi emberek azonnal hajókkal, csónakokkal az utasok és a személyzet segitségére siettek, igy nem volt halálos áldozat, bár néhányan sulyosabb sérüléseket, főként töréseket szenvedtek.

A zenés képeslap utolsó elemén lehet látnia repülőteret, ahol a leszállópálya mindkét vége nyitott a tengerre, kétezer méternél kicsit több hossza megfelel ennek a Boeing B737-800 modern tipusnak. A rossz idő miatt nem tudjuk, miért nem mentek a belföldi járattal kitérő reptérre, vagy amikor a repülőgép futóművei nem a pálya végén fogtak talajt, miért nem startoltak át?

Az internet népe egyből lecsapott az eseményre és találtam egy olyan szimulációt, amely szerint akár igy is történhetett a balul sikerült leszállás.

Azért a sok vészhelyzeti képzésnek meglett az eredménye, mert a gép kiüritése a hirek szerint profi módón történt. Ebben talán szerepet játszhatott az is, hogy az Aviation Safety szerint 12 fős volt a személyzet, ami egy ilyen Boeingnél a normál személyzet – 2 pilóta, 3 légi utaskisérő – több mint a kétszerese. Akit érdekelnek a részletek, azt az Aviation Safety oldalon a link segitségével elolvashatja.

A mentésbe besegitő amerikai haditengerészet által készitett kép szerint az utasok és a személyzet felvették a mentőmellényt, a felfujható csónakok is rendelkezésre álltak. Másrészt a Boeing nem süllyed el egyből, hanem a végébe megy a viz, ami az orrát kiemelve egy idő után megakadályozza a kabinba való tengerviz beömlést. A nyitott ajtón pedig kiszállhatnak az utasok, a hirek szerint a repülőgép egy óra lebegés után merült alá.

New Yorkban egykor a vizre vitorlázó Airbus A320 utasainak sikeres mentése is hasonló koreográfia szerint történt, részletek a cikkünkben.

Igazi hidroplánok csak tőlünk számolatlanul

Még a Malév időkben készithettem egy vizimentési gyakorlatról filmet, valószinüleg itt is ez történhetett. A Légikatasztrófa könyvünk szerkesztése közben láttam, hogy hosszú idő lesz, mire pontosan megtudhatjuk, mi történt, bár itt rendelkezésre állnak a fekete dobozok.

Az Air Niugini Pápua Új Guinea nemzeti légitársasága, amely az ország függetlenségének elnyerése, több mint negyven éve repül belföldi és nemzetközi útvonalakat közel harminc géppel. Egyfelöl őrzi az őslakosok tradicióit, nemcsak a képen látható, egy új járat nyitását ünneplő táncban, hanem a személyzetként is.

Másfelöl modern Boeingekkel bővitik hálózatukat, köztük Dreamlinerek és Boeing B737 MAX 8 megrendelések találhatóak.

Forrás: Facebook és Aviation Safety

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Translate »