eHang 216 légi taxi, a kínai cégé az első kereskedelmi engedély a világon

A Kínai Polgári Repülési Igazgatóság tegnap adta ki a légi üzemelési engedélyt a kínai pilóta nélküli kétszemélyes légi taxinak.

Az engedély korlátozott, de ésszerű, egyelőre csak áruszállításra és nehéz emelő légi logisztikai felhasználásra érvényes 150 kilogramm teherbírásig. A súlyhatár modellezhet két kínai embert is.

Az engedély nem előzmények nélküli, hiszen a koronavírus válság idején az eHang 216 már szállított egészségügyi eszközöket különböző városokban. Másrészt az üzleti cargo repülések tapasztalatai alapján később nyugodtan kiadható az igazi emberszállító légi taxira vonatkozó kereskedelmi engedély. Ha a tapasztalat szerzés során baleset következne be, akkor csak az árú veszik oda, nem az emberélet.

Röviden az eHang repülőgépgyárról és légi szolgáltatóról

Az amerikai elektronikus tőzsdén jegyzett EHang a világ egyik vezető autonóm légi járművek technológiai platformja. Küldetésük az, hogy a biztonságos, autonóm és környezetbarát légi mobilitást mindenki számára elérhetővé tegyük. Az EHang a különböző iparágakban az AAV termékekkel és kereskedelmi megoldásokkal látja el az ügyfeleket: légi mobilitást (beleértve az utasszállítást és a logisztikát), az intelligens városkezelést és a légiforgalmi médiamegoldásokat. Az eHang 216 légi taxi eddig több ezer repülést végzett, pilótával és pilóta nélkül, utóbbit utasokkal többnyire egyszerű emelkedéssel és rövid utakkal Kínában, Amerikában és Európában. Tavaly már közel 50 légi taxit gyártottak, bemutatták parancsnoki központjukat és taxi állomásukat.

Az engedélynek még az a jellegzetessége, hogy a kínai légügyi hatóság alkalmazta 61 ország nemzeti repülési hatóságai által összeállított szakértői csapatának a pilóta nélküli repülésekre vonatkozó elveit. A szakértői csoportban benne vannak a nagy nevek is, mint az USA-beli FAA, az európai EASA vagy az EuroControl.

Él már az első szerződés, ahol székhelyükön Koangcsou vagy európai nevén Kanton városában rakományokat szállítanak a városban, a városból a környező dombokra valamint a part és a szigetek között. A videómon bemutatott eHang cég tervezi, hogy fokozatosan kibővíti a légi logisztikai szolgáltatást más kínai helyszíneken is, mivel így több operatív adatot és tapasztalatot gyűjthet az üzemelésről.

Forrás: eHang

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Copy link
Powered by Social Snap