EHang – világelsőhöz méltó gyors fejlődés

Három hónap alatt sokat lépett előre az EHang Holdings kínai cég, amely az amerikai elektronikus tőzsdére való bevezetése óta autonóm légi járművek (Autonom Air Vechicle, vagyis AAV) technológiai platformjának nevezi magát.

Három területen dolgoznak, kiemelkedik a légi mobilitás (beleértve az utasszállítást és a logisztikát), mellette az intelligens városkezelés és a légi média megoldások.

A EHang két kiváló szellem egymásra találásából született. Az alapító és elnök-vezérigazgató Huacsi Hu – nyitóképen jobbra, Sevilla bevételében pedig a harmadik balról – egy programozó dróngyáros karakter, aki remek érzékkel bír a különlegességekhez. Kantonban a cége az egykori francia vidámpark díszletei között kezdett működni.

A kétszemélyes AAV-t munkába járással pilótaként tesztelte. Másrészt drón fényfestéssel hódította meg a világot, ahol rekordként közel 1500 drón rajzolt az égre bármit. Az „emberszabású” drónokat – EHang 184 és EHang216 kódjellel – is ő tervezte, hogy bárki utazhasson vele. Szerinte bármely ember szabadon repüljön, mint egy madár.

A kisebbik társalapító Derrikk Hsziong – képen Észak-Karolina kormányzójával a repülés előtt – szingapúri és szilíciumvölgyi gyakorlattal a háta mögött vitte a marketing és kereskedelmi vonalat. Világszenzáció volt négy éve a las vegasi CES-en az eHang 184 pilóta nélküli utaskabin makettjének berobbantása. De ezzel túl előre szaladtak, mert a világ csak az először pilótás légi taxikra volt fogadóképes.

Így csendben visszahúzódva két év alatt kijöttek a kétszemélyes pilótás változattal, az EHang 216-tal. Majd szerte a világban bemutatták, stadionokban a sajtónak, kormányzótól arab hercegeken át európai vezérigazgatókig kis magasságú emelkedéseken népszerűsítették. Közben többféle tőkegyűjtés, kínai háttérrel világvállalat szemlélet, melynek végén tavaly decemberben sikeresen debütáltak az amerikai elektronikus tőzsdén. A kisebbik társalapító nemrég kilépett.

A marketing és kereskedelmi funkcióra az elnök-vezérigazgató másfél nagyágyút igazolt. Teljes állásban a Morgan Stanley ázsiai kutatási vezetőjét, aki sok nagyvállalati részvény kibocsátásban vett részt a repülőgépipartól a közlekedés más ágazatáig. A képen látható Edward Hu a társaság új stratégiai vezérigazgatójaként az egész világra kiterjedő regionális marketing csoportot vezet.

Kivéve Európát, ahol szerintem félállásban Andreas Perotti – balról a harmadik a bemutató videóban -, az osztrák FACC repülőgépalkatrész gyár marketing és kommunikációs igazgatója viszi majd az európai ügyeket. A FACC az eHang stratégiai partnere, a bécsi cég azt kapta feladatul, hogy legalább 100 kilóval csökkentse a kabin súlyát. Perotti úr a termelési vonalon túl széles telekommunikációs, kormányzati és EU-s tapasztalatokkal is rendelkezik.

Nincs még vége, folytatjuk

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Translate »