Hálóba zuhanás ejtőernyő nélkül 7500 méterről

Egy amerikai ejtőernyős ejtőernyő nélkül feszegette az emberi teljesítmény határát, sikerrel. A mutatvány hálóba zuhanás volt 7500 méterről. Hasonló rekordot már láttunk, amikor papírdobozokra ugrottak, ott nagyobb volt az izgalom, mert nem lehetett látni a végét.

Kaliforniában egy birtokon történt a rekord. A 42 éves Luke Aikins már több mint 18 ezer ernyős ugrást hajtott végre 26 éves pályafutása alatt. Ezúttal 25 000 láb magasságban egy légcsavaros repülőgépből ugrott ki, és egy 61 méter magasan kifeszített, 30 X 30 méteres hálóba zuhant bele.

Luke-nak vitája volt a hatósággal, mert először csak ejtőernyővel akarták engedni a zuhanását, ha menet közben gond van, legyen mivel menekülni. A forgás miatt a hasán-hátán a csomag veszélyes lett volna, ezért ugrottak vele többen, akik vittek plusz ernyőt is magukkal, no meg filmezték a rekordot.

A sportoló célba érését lámpák is segítették. A repülőgép leszállásához hasonlóan ezek a célra tartásnál fehér színűre változtak.

luke5

A legnehezebb az egészben szerintem az lehetett, hogy a csukafejes szerű megközelítés végén Luke-nak a háló felett a hátára kellett fordulnia. Ez 200 kilométeres sebességnél nem olyan egyszerű, de korábban nyilván begyakorolta. Amikor elváltak tőle a kísérők, akkor is gyorsan hanyatt, majd vissza hasra fordult.

A háló hasonló szerepet játszott a fékezésben, mint a repülőgép hordozókon a drótkötél, csak intenzívebb és látványosabb volt a hálóba zuhanás során a megfogás. Ott a repülőgépek nagyjából 200 méteren állnak meg, Luke-nak talán a jóval kisebb tömege miatt elég volt 50 méter is.

Hirdetés

Amúgy Luke nem akárki, hiszen ejtőernyős tanácsadó volt Baumgartner ugrásában, ahol Félix hangsebesség felett zuhant. Valószínű, hogy Luke a zuhanáshoz való alkalmazkodás miatt tervezte ilyen magasról az indulást.

Luke nagyon biztos volt magában, mert a hálóba zuhanás helyszínére odahívta a rekordhoz a családját is. A földön ott szorított érte a felesége Mónica és a fia is. Egyébként az asszony is túl van a kétezredik ejtőernyős ugráson.

https://www.youtube.com/watch?v=6qF_fzEI4wU

A végén ideidézzük a hasonló ernyőmentes dobozokra ugrást, bár ott az ember denevérruhában kormányozta magát oldalról a célba.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Translate »