Hévíz-Balaton repülőtér volt a Giro d’Italia magyar szakaszának logisztikai végpontja

Hétvégén rendezték a Giro d’Italia olasz biciklis körverseny első szakaszait Magyarországon. Vasárnap a versenyzők a Kaposvár Balatonfüred 201 kilométeres szakaszát tekerték végig a közönség nagy örömére is. Kedden pedig már várta őket Szicília, az Etna lábánál folytatódott a verseny.

Az egy napos versenyszünet alatt a több mint ezer kilométeres távot csak légi úton lehetett áthidalni. A transzfert nem kellett Budapestre vinni, mert szerencsére a Balatonnak van repülőtere. Ahol már vasárnap este két olasz teherszállítógépet pakoltak meg a technikával. Plusz egy utasszállító gép repült át este Cataniába a technikai személyzettel.

A Giro d’Italia kerékpáros versenyzői, köztük a magyarok is, hétfőn reggel érkeztek Balatonfüredről buszokkal a repülőtérre. Három repülőgép várta őket. Egy fél nap alatt 700 utast és két repülőgépnyi árut kezeltek le a Hévíz-Balaton repülőtér szakemberei.

A nyitó kép légi felvételen jól látszik, hogy egyszerre négy nagy repülőgépet is képes már fogadni a Balaton repülőtere. Reméljük, hogy megerősödik majd a charter mellett a menetrend szerinti utasrepülés is.

26 Wizz Air videónkat ajánljuk

Egy biztos, mi a Wizz Air első balatoni menetrend szerinti nyitó járatával elutazunk Dortmundba a jövő hónapban. Videókat, cikkeket, képeket készítünk a városlátogatási utazásról nemcsak a Repülni JÓn, a Hölgypilóta Blogon, hanem azok Facebook és Instagram csatornáin is.

Legutóbb menetrend szerinti járat a Balatonról Prágába indult, a nyitó járaton én is utaztam. Akkor még nem készítettem videókat. Korábban a Hölgypilóta bloggerinával pedig a Balaton repülőteréről Düsseldorfba repültünk, akkor még lehetett az úton a pilótafülkében követni a pilóták munkáját. A jobb ülésben a gépet Esther első tiszt holland pilótanő vezette.

Fotók: LHSM Spotter Team

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Translate »
Copy link
Powered by Social Snap