Kazahsztán a Wizz Air újabb célországa, ma indult Budapestről a nyitójárat Asztanába

A Wizz Air ma elindította új járatát Budapestről Asztanába, Kazahsztán fővárosába, az Airbuszok hetente kétszer, csütörtökön kívül vasárnap repülnek a közel 3800 kilométerre levő repülőtérre.

A Wizz Air első asztanai légi járata indulásának másnapján nyílik meg a kazah fővárosban a jövő energiáit bemutató világkiállítás, amelyen kiállítóként Magyarország is részt vesz – jelentette ki a járatnyitó tortával a képen látható Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a Budapest-Asztana járat indulásakor tartott sajtótájékoztatón. A nemzetgazdasági miniszter elmondta: a 112 ország részvételével és több millió látogatóval zajló EXPO 2017 kiállítás 2017 legnagyobb ilyen jellegű nemzetközi rendezvénye.

Hirdetés

Johan Eidhagen, a Wizz Air marketing igazgatója szerint „Magyarország és Kazahsztán fővárosait összekötő járat erősíteni fogja a két ország gazdasági és üzleti kapcsolatainak fejlődését, és abban is hiszünk, hogy alacsony viteldíjaink nagy számú látogatót vonzanak majd mindkét városba, stimulálva a turizmust és a vendéglátóipart. A 2017-ben induló 13 új útvonallal egyre növekvő budapesti hálózatunk már 63 járatot számlál, ezáltal magyar ügyfeleinknek vonzó úti célok széles választékát tudjuk kínálni.”

Zenés képeslapunk jó mutatja, hogy Asztana nemcsak a világkiállítás miatt vonzó, a Wizz Air légitársaság pedig ehhez méltó 17 900 forintról induló árat kínál egy útra, beleértve az adókat és a nem választható költségeket.

A képen Tóth Ferenc, a nyitójárat kapitánya, Amati Alexandra, Wizz Air márkanagykövet, Johan Eidhagen, Varga Mihály, Jost Lammers, a Budapest Airport vezérigazgatója látható a másik légiutas kísérő és az első tiszt társaságában.

Forrás: Wizz Air diszkont légitársaság

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Translate »