Lockheed TriStar, ami fél évszázada önvezető utasszállító repülőgép volt

Lockheed L-1011, amit a három sugárhajtóműve miatt TriStarnak hívtak 1972 májusában különleges repülésre indult. A 250 személyes repülőgép fél házzal, Lockheed alkalmazottakkal és riporterekkel szállt fel a kaliforniai Palmdale-ből. 4 óra 13 perces repülés után a főváros, Washington DC Dulles repülőterén szálltak le.

A repülőgépet két veterán tesztpilóta vezette, pontosabban felügyelte a felszállástól a leszállásig a repülését. A TriStart az indulástól az érkezésig egy automatikus repülésirányító rendszer vezette, amit először építettek be utasszállító repülőgépbe. Fél év százada ez maga volt a csoda, áradoztak is róla az útra meghívott riporterek. Én is tapasztaltam, hogy ilyen utakon nincs bezárva a pilóta fülke ajtaja.

Lenyűgöző robotpilótájának köszönhetően a TriStar egyedül különleges leszállási engedélyt kapott az amerikai légügyi hatóságtól. Míg a többi széles törzsű repülőgépet más repülőterekre kellett átirányítani a zord időjárási körülmények között, az L-1011 utasai biztosak lehettek abban, hogy mindig a célállomásra érkeznek.

Lehet, hogy a repülőgép többi paraméterében is azért volt különleges, mert a cég sugárhajtású repülőgépként egyedül ezt a típust fejlesztette. Nem korlátozta a mérnökök fantáziáját a rutin és érték volt a rekordokra törekvés.

Nagyjából a TriStar-ral egy időben fejlesztette a Lockheed a Blackbird-öt, az SR-71-et, minden idők máig leggyorsabb háromszoros hangsebességet túllépő repülőgépét. Az is maga volt a csoda.

A kilencvenes években egyszer utaztam vele Atlantába. Mikor Ferihegyen ránéztünk, szinte beszippantott bennünket a farkon levő harmadik hajtóművének levegő nyílása. Mint egy óceánjáró kéménye, olyan volt.

Kényelmes ülések, hatalmas belső terek, szinte derékszögű fordulók miatt nemcsak Düsseldorfig ámultunk, amikor csak pár tízen lézengtünk utasok a kabinban. Hanem az óceán átkelés közben, bár a csurig utassal töltött totál tele géppel az ablak mellől húzósnak tűnt a német városból a felszállás.

Nagyot derültünk, hogy a légi kisasszonyok lelifteztek az „alagsori” konyhába, a bőven mért kaját meg felküldték a teherliften. A gép hátuljában meg jókat beszélgettünk állva más magyarokkal. Egyáltalán nem volt megterhelő a több mint 10 órás út Atlantáig, bár New York ismerős látképe után már vártuk a leszállást.

Hiába volt csodálatos repülőgép, talán a három hajtóműve miatt üzletileg megbukott. A két hajtóműves első Airbus, az A300 illetve a bumfordibban kinéző MD-10 szintén három hajtóművel lenyomta. Lehet, hogy azért nem terjedt el jobban az automatikus repülésirányító rendszer. Még ma is nagy újság a videómban látható önvezető robotpilóta a kereskedelmi repülőgépen.

Utóiratként ide kívánkozik egy nem régi olvasmány élményem. A második világháborúban, vagyis 80 éve már az amerikaiak a stratégiai bombázókat olyan robotpilótával szerelték fel, amely a bombázás előtt-alatt 5 percre átvette a vezetést a pilótáktól. Arra az időre visszavehetetlenül.

A bombázótiszt beprogramozta a céladatokat, a bombázás előtt aktiválta a robotpilótát. Ha a gép találatot kapott és zuhant, akkor neki még fel kellett robbantania a robotpilótát, mielőtt a saját életével törődhetett volna. Nehogy az ellenség kezébe kerüljön a robot működőképes állapotban.

Forrás: Lockheed Martin és Delta Airlines múzeum

———————————————————————————————————

Akit érdekel, megnézheti linken a Delta Lockheed TriStart Ferihegyről. Anno mi is így láttuk a terminálról, valahol talán még fotó is van róla, ha előkerül, beteszem.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Copy link
Powered by Social Snap