Matternet drónok az egészségügytől az általános online robot kiskereskedelemig

Matternet drón szállítással foglalkozó kaliforniai start-up fejlesztéseit befektetésekkel karolták fel az igazán nagyok.

Hirdetés

Azért az egy jó nap, amikor egy feltaláló 16 millió dolláros befektetést fogad el olyan cégektől, mint a Boeing, a svájci posta, vagy a Sony, ki lehet ez az ember?

Matternet

Andreas Raptopoulos görög repülőmérnök és dizájner, aki a Szilícium völgyben társalapítója és jelenleg vezérigazgatója a Matternet cégnek, amely a pilóta nélküli, kis tömegű árukat szállító autonóm repülőgép hálózatok területén tette le eddig a névjegyét. A társalapító pedig az alsó képen Paola Santana, egy dominikai ügyvédnő. Ők ketten a szokásos angyalbefektetőkön át vezető utat járták végig, mielőtt nagylányok, nagyfiúk lettek.

Matternet

Ma már nem a drón építés a sláger, hanem az engedély szerzés a üzemeltetésre. Paola és Andreas kezdetben a gyógyászat szállítási profilt választotta 2 kg terhet vivő elektromos hajtású drónjával, ahol egzotikus és utakkal nem túl jól ellátott Himalája oldalában kezdett négy éve az orvosi áruk szállításába. Nem akárkik, hanem a a bhutáni királyság miniszterelnöke és az Egészségügyi Világszervezet voltak ebben a fő szponzorai. De Pápua Új-Guinea falvaiba is repültek a kicsi UAV-ok tuberkulózis mintákkal is. Ezekben az országokban könnyebben kaptak engedélyt a repülésekre és tudtak élesben bizonyítani.

Matternet

Aztán az egzotikus helyekről egyenesen vezetett az út a Svájcba, ahol tavaly már Matternet kereskedelmi drónja engedélyt kapott szállítási műveletek elindítására. A Matternet állomás, a M2 drón és a mobil telefon alapú irányítási rendszer használatával a vállalat biztonságos járatokat ért el a sűrűn lakott területeken és együttműködött a svájci postával orvosi minták szállítására Svájc kórházaiba. Ez olyan jól sikerült, hogy a mostani befektetők között ott van a svájci posta is.

Matternet

A sikerek nyomán megjelent egy másik óriás is, a Mercedes, amely egy izgalmas projektbe vonta be őket az áruszállítás olyan automatizálására, amelyben megmarad az emberi elegancia is. És ez már nem csak orvosi dolgokról szól, hasonlóan mindenesek lesznek az online kereskedelemben, mint az egykor könyvekkel indult Amazon.com.

A Mercedes a Matternet közreműködésével tervezi azt a hibrid hajtású kis furgont, ami egyben áruszállító kis drónok “anyahajója” és mozgó drón reptere is lesz rengeteg felhasználási lehetőséggel. Kezdjünk egy egyszerübbel.

Építkezésen márványt vágnak és eltörik a vágótárcsa. Ott az új Mercedes furgon. De a kőműves nem a slusszkulcsot, hanem a mobil telefont veszi elő. Megrendeli az appon keresztül az új vágótárcsát, amelyet rögvest meghoz egy drón. A kis furgon tetején infrával keresi meg a leszállóhelyet.

Lépjünk nagyobbat. Andreasék a Mercedes-szel kifejlesztették a kisméretű áruk mobil utántöltését. Eddig a mozgó bolt a raktárban robotilag betárolt, ez a kiindulópont most is. Azonban menet közben, ahogy fogy a készlet, két drón viszi a kisteherautó után az árut, landol automatikusan a furgon tetején, ott egy mini polcrendező robot fogadja a rendelést úgy, hogy a tetőablakot megnyitva beviszi azt a raktérbe. A drón meg hazarepül a következő fordulóra, szabad a leszállóhely egy másik szállitmánynak és így tovább.

Matternet

Gyorsul és olcsóbbodik a kiszállítás, mert például közben is lehet rendelni, a furgon a dróntól a járat közben felveszi a csomagot, így egy furgon ötször annyi árút szállíthat ki, mint korábban. Törzsvevők meg kérhetnek árut a kertbe vagy a háztetőre, lényeg az, hogy előtte vesznek egy Matternet állomást, ahova már a drónok a zárt rendszer miatt és infrával segítve szállíthatnak közvetlenül is.

Az új 16 millió dolláros befektetést a Matternet vállalat a városi környezetben végzett műveletek fejlesztésére fogja felhasználni, nyilván Amerikában is. A világ egyik legnagyobb repülőgépgyártó és űripari vállalata, a Boeing lehajol az apróságokért is akkor, amikor Boeing HorizonX Ventures befektetési vállalata révén tulajdonosa és egyik motorja lesz a jövő izgalmas kis árú szállítási autonóm repülési projektjének.

Néhány év múlva az élenjáró városokban, országokban a polgárok felnéznek az égre, ott zümmögnek majd a kisméretű árut és embereket szállító pilóta nélküli, helyből felszálló drónok, légi taxik. Utóbbiakról készítettem a két részes videó előadásomat.

Forrás Matternet oldalai

Cikk megosztása:

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.