Négy külföldi repülőnap, egy spotter: Vámosi Sándor képei

A Dunán egy állóhajón találkoztunk nyáron a Parlamenttel szemben, mikor a Red Bull Air Race gépei ott repültek el az orrunk előtt. Sándor azóta járt a négy külföldi repülőnap forgatagában, így friss képeket tudok mutatni tőle Online Kiállítótermünkben, amihez a kommentárokat is ő küldte. A galériákra kattintva a képek teljes méretükben mutatják meg igazán eleganciájukat, nem a bélyegképeken.

Hirdetés

NATO Napok, Ostrava – Csehország

A NATO Days az idény utolsó eseményeként Közép-Európában a katonai légi és földi bemutatók, statikus kiállítások fellegvára. Hatodik alkalommal van szerencsém ellátogatni ide, amely már jó ideje a „szívem csücske”, talán legkedvesebb helyszín számomra. Mégpedig a fotózási pozíció miatt, mely talán itt a legjobb, az összes általam látogatott helyszínek közül, az úgynevezett 21-es pont páratlan perspektívát nyújt nekünk, akik fényképeznek, vagy videóznak. Remélem ez még sokáig így is marad.

Az idei NATO Days egy kicsivel visszafogottabb programmal került megrendezésre mint a tavalyi, a 2016-os volt eddig a csúcs, de még így nagyon megérte elmenni, annak ellenére hogy az időjárás már nem volt ideális a végére. Itt repülte utolsó előtti bemutató programját az Olasz Légirő bemutató pilótája Gabriele Orlandi kapitány, aki sajnos egy héttel később egy olasz repülőnapon halálos balesetet szenvedett. A gyakorló napokon (csütörtök-péntek) még volt lehetőség jó képeket készíteni, de már vasárnapra annyira elromlott az idő, hogy törölték az egész repülő programot.

Bukarest Airshow

Julius 21-22 én barátaimmal első alkalommal látogatást tettünk a Bukarest Air Show-n (BIAS), melyet a ma már nem aktív Aurel Vlaicu nemzetközi repülőtéren rendeznek meg minden évben. A helyszín különlegessége hogy gyakorlatilag bent van a városban egy lakó park közvetlen szomszédságában. A repülőnap egy napos, szombaton rendezik, de a pénteki gyakorló-érkező napra is be lehet jutni egy kis ügyességgel. A szombati napon, a nagy meleg ellenére nagy számban látogattak ki az érdeklődők a rendezvényre, amire a belépés ingyenes volt. Az amúgy színvonalas nagyon jól összerakott változatos program különleges része volt az „sunset air show”, amely azt jelenti hogy a nappali műsor résztvevői a napnyugta gyönyörű fényeiben is le repülik a programjukat. Itt debütált a nagy közönség előtt a Román légierő legfrissebb típusa, az F-16-os.

Iratkozzon fel a Repülni JÓ videócsatornájára és házhoz visszük az élményeket

Aranyosgyéresi nyílt nap – Románia

Immáron sok éves hagyomány az Aranyosgyéresi légibázison a nyílt nap megrendezése, melynek egyik különlegessége az ott állomásozó, valamely NATO tagállam repülőszázada, jelen esetben a USA Légi Nemzeti Gárda F-15C Eagle vadászgépei. A bázis a 711-es, 712. vadász századok, ( MiG-21 LanceR) és a 713-as és 714-es helikopter századok otthona. A látványos képesség bemutatóra gyakorlatilag a bázis 90%-a a levegőbe emelkedik, amelyen az amerikaiak is részt vettek két géppel. Ez egy példa értékű rendezvény számomra, így kell megmutatni az adó fizető állampolgároknak a hadseregük, légierőjük felkészültségét, tudását, technikáját. Mint ahogy az is példa értékű ahogyan minket, magyar repülés rajongókat, fogadnak a Román „spotter” barátaink és a bázis katonái is.

Szlovák Nemzetközi Repülőnap

Északi szomszédunknál minden év augusztus utolsó hétvégéjén kerül megrendezésre az Szlovák Nemzetközi Repülőnap (SIAF), mely közelsége miatt igen közkedvelt úti célja a repülést szerető honfitársaimnak. Az ideális időjárási körülmények között lebonyolított közepes nagyságú airshow, az idén is kiváló programmal kényeztetett bennünket. A show egyik különlegessége volt az Aibus A380 bemutató, melyet ráadásul az Airbus demó gépével és pilótáival láthattunk. A Szlovák légierőnél nagy örömünkre még szolgálatban állnak a MiG-29-es vadászgépek, melynek repülése mindig nagy élmény számunkra.

Vámosi Sándor vagyok az aviationspotters.net repülőgépes kép megosztó oldal egyik megalkotója és tulajdonosa. Az oldalt két barátommal közösen – Király Csaba, Alt Judit – hoztuk létre azzal a céllal hogy a a repülőgép fotózást művelő „spotterek” képeit bemutassuk, publikáljuk egy megfelelő szűrés után. Jómagam kicsi gyermek korom óta rajongok a repülőgépekért a repülés világáért, jó ideje látogatom a hazai rendezvényeket „retina spotterként”, de a hobbi fotózással csak 2011 óta foglalkozom kisebb-nagyobb sikerrel. Azóta igyekszem minél több külföldi repülőnapon, spotter napon, nyílt napon rész venni lehetőségeimhez mérten, főleg itt Közép-Európában. Ezen hobbi egyik értékes hozadéka számomra, az élményeken a fotókon kívül, a hasonszőrű emberek megismerése , ismeretségek kötése, a ő velük eltöltött pár nap mindég nagyon kellemes időtöltés.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Translate »