Niki Lauda, akinek nevét két légitársaság is viseli

Niki Lauda a héten hatvankét évesen önállóan újból letette a légitársasági lantot, második légitársasága is egy nagyobb formációba olvadt. Pályakép karcolatok következnek.

A bécsi srác már tizenkét éves korában leparkolta a családi kastélyba érkező vendégek autóit, nem véletlen, hogy a hetvenes években háromszoros Formula 1 autós világbajnok lett.

Niki Lauda az újjászületés konok nagymestere.

Autóversenyen szinte bennégett a kocsijában, azóta jár sapkában, de már hat hét múlva újra versenyzett és balesete után is nyert világbajnoki címet.

Hírnevét arra használta, hogy légitársaságot alapított Lauda Air néven, majd amikor az nehézségekkel küszködött, mellette visszament a formaegyes cirkuszba dolgozni, hogy betömje a pénzügyi lyukakat.

laudab767

Szerencséje sem volt, hiszen az ő társaságát érte a kilencvenes évek elején Ázsiában az a furcsa baleset, amikor társasága egyik Mozart névre keresztelt Boeing B767 típusú gépe egyik hajtóművén utazási magasságon bekapcsolódott a sugárfék, a gép azonnal forgásba került és menthetetlenül lezuhant.

Ennek a balesetnek köszönhető a hajtómű irányítás olyan áttervezése, hogy ilyen soha többet ne fordulhasson elő.

Hirdetés

Ez Laudán nem segített, hiába volt az osztrák nemzeti légitársasággal az egyre szorosabb együttműködés, hiába hozatta a leghíresebb bécsi étteremből a fedélzeti ételeket, hiába vezette sokszor maga a repülőgépet, a céget az ezredfordulón elvesztette.

lauda5

Talán gyógyír a sebekre, hogy a Lauda Air mind a mai napig önálló üzleti név alatt száll az Austrian leányvállalataként a Lufthansa holding keretében.

Nikit persze a kudarc nem törte le, most nem hat hét, hanem három év kellett és visszajött az akkor szárnyait bontogató diszkont repülő üzletbe. Mivel korábban a vezetéknevét üzletileg elvesztette, így a beceneve került fel a repülőgépek függőleges vezérsíkjára, létrejött a “FlyNiki”.

lauda1

A 21 gépet üzemeltető új légitársaság hasonló utat járt be az előzőhöz. Először együttműködött a nála nagyobb Air Berlinnel, majd Niki beengedte őket a tulajdonosok közé, végül kölcsönre szorult, a saját részvényét adta biztosítékul, amit a héten be kellett váltania.

Niki Lauda légi ipari megbecsültségét azonban az a tény mutatja, hogy az önállóság második elvesztése után az Air Berlin igazgatóságának tagja lett és az odaadott társaság neve -a NIKI – is fennmaradt.

lauda2

Lauda nemcsak a repülési üzletben, hanem a szerelemben is szerencsés volt. Beleszeretett egy 21 évvel fiatalabb légiutas kísérőbe, aki neki adta a fél veséjét, amikor a világbajnok üzletembernek erre volt szüksége. Aztán feleségül vette és két gyermekük született. Birgit Wetzinger a képen balról.

lauda4

Ő az egyedüli ember a világon, aki ha ma apró gyermekei és hasonló korú unokája társaságában felmutat az égre, a kis lurkók ott láthatják apjuk-nagyapjuk nevét – NIKI és LAUDA – külön-külön két egymás társaságában repülő, de konkurens cégekhez tartozó repülőgépen.

Ajánlott linkek:
Lauda Air
flyNIKI

Cikk megosztása:

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük