Red Bull Hangár7 múzeumban jártunk Salzburgban

A salzburgi repülőtér a Red Bull repülős szekciójának főhadiszállása. Két hangár, az egyikben parkol a történelmi repülőflotta, a másik meg a látogatható Red Bull Hangár7 múzeum. Nyáron ott jártunk.

Előző nap egy szomszédos tónál zajló repülő fesztiválon láttuk magát Felix Baumgartnert, a hangsebességgel zuhanó embert is.

Red Bull Hangár7

Neki két emlékhelye épült. Egyik a fenti képen, amikor 10 évvel ezelőtt a hátán levő merev szárnnyal átrepülte a Csatornát Anglia és Franciaország között úgy, hogy pontosan oda pottyant a végén az ejtőernyőjével, ahol a BBC stábja várta egy élő interjúra. A másik a kabinja az idén a sztratougrásról, 34 kilométeren itt lépett ki az erkélyre, majd lenézett teljes menetfelszerelésben és lazán kiugrott, zuhant egy kicsit a hangsebesség felett élő emberként először a világon. Amúgy talán a tisztelet jeléül is szeretnek előtte az emberek fényképezkedni, miután megtekintették a mindent részletesen elmagyarázó ábrákat és az eseményről készült videókat.

Red Bull Hangár7
Red Bull Hangár7

Az egész hangárt uralta Tito elnök volt különgépe, a Douglas DC-6B, amely a Flying Bulls történelmi légi flotta legnagyobb tagja. Afrikában akadtak rá, majd a kétezres évek elején állították helyre. Az old timer gép képes átrepülni az óceánt is, 450 km/h az utazó sebessége.

Hirdetés

Red Bull Hangár7

A Red Bull több Dassault/Dornier Alpha Jet-et birtokol, amely a hatvanas évek elején francia-német koprodukcióban készült vadász és oktatógép. Előző este ilyenek repültek a Red Bull opera nyitányában a St. Wolfgang tó felett.

Red Bull Hangár7

A bázis két hangárból áll, a másik hangár az üzemi terület, közte levő beton pedig előtér, innen indulnak a gépek. A Red Bull üzemeltet hidroplánt is, a képen látható Cessna 208 Caravan amfíbiát, amelyet tegnap többször láttam a vízről felszállni a Scalaria Air Challenge fesztiválon. Kár, hogy a Cessna hidroplán a Balatonon még nem szállt le.

Red Bull Hangár7
A North American B25 „Mitchell” híres gép több okból is. A világháborúban ilyen gépekből álló kötelék adott méltó választ a japánoknak Pearl Harborra. A kötelék Doolittle ezredes terve szerint és vezetésével repülőhordozóról indulva bombázta Tokiót, majd Kínában és Oroszországban a szárazföldön landoltak. Másrészt ez a példány az ötvenes években kényszerleszállás után egy jeges folyóba csúszott, majd eltűnt. Kilenc hónapig keresték eredménytelenül, majd eladták a keresés jogát egy árverésen 10 dolcsiért. Aki megvette, az nagy költséggel megtalálta, helyreállitották és így került aztán jóval később a flottába.

Red Bull Hangár7
Tito marsall volt gépe alulnézetben. Jól látszik, hogy a Red Bull az extrém sportokat támogatta, a műrepülő világbajnok magyar Besenyei Péter is így került egykor látókörbe. Ez a tény szerencse volt mindkettőjüknek, mert Péter találta ki a Red Bull Air Race-t.

Red Bull Hangár7
A helikopterek is fontos részei a flottának. Tegnap ilyen típusból ugrottak azok az extrém siklóernyősök, akik a vízen lábbal síeltek, kötelet ugrottak. De tegnap az operában harci helikopter volt a főszereplő, meg helikopterek közvetítik élőben a Red Bull Air Race-t is.

Red Bull Hangár7

Red Bull Hangár7
A Red Bull nemcsak a repülő versenyeket, hanem az extrém repülést is támogatja. A képen egy korai bozótrepülő gép.

Red Bull Hangár7
Bár ezek a gépek fel-feltűnnek különböző repülőnapokon Európában és Magyarországon is, ennek ellenére vagy ezzel együtt kitűnő családi program a Hangár7 meglátogatása, a mozgóképekkel és a táblák olvasásával egy egész napot érdemes rászánni.

Ha nem akarnak messze utazni, akkor ajánljuk egy órányira a nemrég megnyílt szolnoki RepTár inkább katonai repülőgépes élményközpontot.

(Eredeti megjelenés: 2013 november 14)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Translate »