Ryanair 1000 járattal újra színre lépett

Az elmúlt három hónap szinte nulla repülésével szemben júliusban 40, augusztusban már 60 százalékos korábbihoz viszonyított repülési teljesítményt terveznek a Ryanair csoportnál, amely tavaly Európában a legnagyobb légitársaság volt.

A Brexit miatt új felállásban a Ryanair a következőképpen néz ki:

A Ryanair Holdings a Buzz, a Lauda, ​​a Malta Air és a Ryanair anyavállalata. A COVID-19 előtt 799 bázisból származó napi több mint 2500 járaton 149 millió utas szállítása révén a csoport 40 ország több mint 240 célállomását köti össze 470 repülőgépparkkal. A Csoport több mint 17 ezer magasan képzett repülési szakembert foglalkoztat., 210 Boeing 737-es MAX megrendelés alapján a következő 5-6 évben megcélozzák az évi 200 millió utas szállítását.

A Ryanair negyedéves jelentése szerint sikeresen túlélte a válságot. 2020 április-június hónapok között a csoport légitársaságai különböző EU kormányok megbízásából a mások által is repült mentési, hazatelepítési, orvosi felszerelés szállítási járatokat működtettek. Másokkal ellentétben viszont a repülőgépeket és a legénységet tréningben naprakészre tartották. Ferihegyen például háromhetente repültek egy-egy iskolakört. A költségcsökkentési intézkedések miatt a negyedév végén majdnem 4 milliárd euró készpénzállománnyal rendelkeztek, ami a jövőben is fontos prioritás.

A koronavírus válság miatt további bővülési lehetőségeket lát a Ryanair csoport, amelyben szerinte nem egyenlőek a feltételek. A nagy nemzeti légitársaságok – Alitalia, az Air France / KLM, a Lufthansa, a SAS, TAP-nak és mások – a Ryanair szerint több milliárd eurós illegális támogatás kaptak nemzeti kormányaikról. A társaság vezérigazgatója, Michael O’Leary korábban többször beszélt arról, ezek a jogellenes állami támogatások a „fenntarthatatlan” légitársaságok számára sok-sok éven át lehetővé teszik a költség alatti jegyértékesítést. Versenytorzító hatásuk ellen a Ryanair keresetet indít az Európai Biróságon.


A Brexittel kapcsolatban remélik, hogy a tárgyalások nyomán az Egyesült Királyság és Írország között is fennmarad az emberek szabad mozgását garantáló deregulált légitársasági piac. Ha viszont kemény Brexit lesz, Ryanair megtette a szükséges intézkedéseket annak biztosítása érdekében, hogy a csoport továbbra is az EU többségi tulajdonban maradjon, ideértve a nem EU-s részvényesek szavazati jogainak korlátozását. De ehhez a Ryanair elvárja, hogy a csoport Ausztriában, Írországban, Máltán és Lengyelországban szerzett légi üzemeltetési engedélyeik (AOC)-k alapján továbbra is szabadon működhessenek.

Forrás: Ryanair Holdings Plc

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Translate »