Szeles Red Bull szombat a Balatonon

A Balaton haragos arcát mutatta a Red Bull gyorsasági műrepülő verseny pilótáinak. Vonultak a felhők, néha esett az eső, hajlongtak a szélben a 25 méteres kapuk a vízen. Ez tette izgalmassá a gyakorlást és az időmérőt Zamárdiban.

Egy darabig úgy nézett ki, hogy a menők fekete napja lesz a szombat. Matt Hall kaput csapott, ami a szél ellenére ritka pillanat volt. Majd a kvalifikáció végén jött a két ász. Sonka repülése a videómon, pályacsúccsal három pontot szerzett. Muroya-t a tihanyi fordulónál kétszer is megtréfálta a szél, így csak kilencedik lett.

Szeles Red Bull

Besenyei Péter is repült bemutatót, később videó róla. Igazán urak voltak a szervezők, mert a versenynap végén az egy szem pilótanőt is kiengedték a pályára gyakorolni. Melanie Astles délelőtt műszaki hiba miatt nem jutott géphez, mert az utánpótlásnak nincs saját versenygépe.

Szeles Red Bull

Aki ma ezen a kapun a legjobb négy között a leggyorsabban halad át, ő lesz a balatoni futam bajnoka. A kvalifikáció eredménye sok érdekességet hozott, 14 órakor kezdődik a párbaj, a legjobb indul majd a leggyengébbel.

A párbajokban néhány érdekesség. Sonka győzött, de a kiszámíthatatlan Doldererrel versenyez, aki 2016-ban világbajnok volt, tegnap meg utolsó. Muroya sem járt jobban, mert Matt Hall-la kell megküzdenie. Aztán jön két nagy reménység. A spanyol Velarde, aki sokáig vezette a kvalifikációt, a szintén jól szereplő chilei Boltonnal repül a továbbjutásért.

A veterán amerikai Chambliss Brageut-tal, a brit Murphy a francia Le Vottal került össze. A másik cseh pilóta, Kopfsteing az amerikai Gouliannal meccsel, mig végül az egyre érettebben repülő szintén veterán korzikai pilóta, Ivanoff Pete McLeoddal versenyez.

Lassan indulok a pályára, Instagram oldalunkon lesz a legtöbb anyag napközben.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Translate »