Szlovák repülő autó megkapta a légi alkalmassági engedélyt

Beérett a 33 év munkája, Közép Európa egy AirCar nevű repülő autóval gazdagodott.

Stefan Klein szlovák gépészmérnök és berepülő pilóta, plusz jelenleg jármű formatervező tanszékvezető professzor az ottani műegyetemen. A tanítás mellett híres autógyáraknak dolgozott, de álma volt a repülő autó.

33 évvel ezelőtt úgy gondolta, hogy egybe lehet terelni az autó és repülő funkciót, de túl széles lett a képen látható jármű. A kilencvenes évek közepén megalkotta a jelenlegi repülő autó koncepcióját. A jármű az utón autó, a levegőben repülőgép. Az átalakulás a gyors videó végén látható, a szárnyakat elnyeli a jármű és a hátsó vezérsikot meg behúzza. Igy is csak két ember fér el benne.

Stefan Klein kezdetben Aeromobilnak nevezte a járművet. Egy barátjával igy alapított céget jó tíz évvel ezelőtt. Jöttek a neves befektetők és szakemberek, zajlott a berepülés és a modell csinosítása. A berepüléseket Stefan végezte, egyszer kényszerleszállás során összetörte a gépet is.

A tízes évek közepére a világban szerintem kifulladt a hol repülő, hol autó de egyben koncepció, mint fő irány. Autónak nehézkes volt az összecsomagolt repülőgép, mindig be kellett menni egy repülőtérre a felszálláshoz, csak pilóta vezethette. Jött helyette a légi taxi, helyből felszállás, önvezetés, hibrid hajtás.

A változást bemutattam a Google milliárdos, Larry Page repülő autó fejlesztéseiben.

Az Aeromobilban ezen az irányokon különböztek össze. Stefan Klein maradt a régi koncepciónál, ami az addig általa befektetett kockázatot és munkát illetően érthető is. A vita miatt kivált az Aeromobil korábbi cégből, vitte magával a találmányait és folytatta a fejlesztést.

Az új cég szintén egy baráttal alakult Klein Vision néven, a modell neve meg AirCar lett. Sokat dolgoztak a finomításon, tervező szimulátorban vizsgálták a repülési tulajdonságait. Később egy életnagyságú repülő modellt építettek fából, ami sokat repült távirányítással. A tapasztalatokat átemelték a kompozitból gyártott repülő autóba. Stefan több mint 70 órát repült vele, több mint 200 fel-leszállással, két szlovák reptér közötti távolsági repüléssel. Így kapták meg idén januárban a Klein Vision AirCar légi alkalmassági bizonyítványát a szlovák hatóságtól, ami szerintem nagy jelentőségű esemény a repülés történetében.

Visszatérve a hagyományos repülő autóra, desszert jelleggel szerintem van piaca. Az elmúlt évtizedben három modell forgott a világban, amely már repült. A szlovákon kívül holland autógiroba oltott autó – PAL-V Liberty – mellett leghíresebb az amerikai Terrafugia Transition volt. De a következő Terrafugia modellt már ott is helyből felszálló funkcióra tervezték.

Tagsági előnyök a Repülni JÓ Youtube Csatornáján

Zárásként egy érdekesség. A Terrafugia repülő autót a kínai óriás, a Geely mentette-vette meg. Aki hogy-hogy nem a német Volocopter – helyből felszálló, elektromos hajtású, önvezető légi taxi és cargo – meghatározó részvényese is.

Forrás Klein Vision

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Translate »