Űrmilliárdosok harca az elsőségért életre-halálra

Kapkodjuk a fejünket naponta, mi lesz még. Jeff Bezos bejelentette, hogy július 20-án az első utasként felrepül az űr aljára. Ezt tegnap megkontrázta Sir Richard Branson, hogy ő meg július 11-n repül, igy övé lesz az elsőség. Bezos már csak azzal tudott visszavágni, hogy egy 82 éves hölgyet hívott meg vendégnek. aki 11 éve vett jegyet Bransontól az űrugrásra.

Milliárdosok az űr versenyben, a jelenlegi állás 2021 július 3-án.

A milliárdosok egy új szint hoztak az űriparba az állammal szemben. Míg korábban az állam érzéketlen volt a költségekre, szinte csak a dicsőség számított. Elégtek az egyszer használatos űreszközök, addig a milliárdosok alapvető normává tették minden elem újra-felhasználhatóságát.

Musk SpaceX, Bezos Blue Origin és Branson Virgin Galactic cégeikkel nagyjából 20 éve indultak, különböző módon. Bezos és Branson az űrugrást célozták meg, pár perc élmény az űr alján 100 kilométer magasan. Musk pedig céljában hagyományos űrhajót épített teher és személy fuvarra az űrállomásra.

Elon Musk már régen megnyerte a versenyt, a sokadik ember repül űrhajójával a Nemzetközi Űrállomásra.

Most az űrugrók hívták ki egymást egy lovagi viadalra. Kik ők, mit tettek le eddig és mi az űrugrás?

Az űr aljára Kármán Tódor vonalát fogadják el általánosan, ami 100 kilométer magast jelent a Föld felett. Ez az űr alja a meghatározásban. Ugrás pedig azért, mert pár percet töltenek csak itt a szerencsés utasok súlytalanságban és a Föld görbületét csodálva.


Az aranycombúak az utasok, a nők között Sir Richard

Sir Richard Branson betársult egy sikeres figurába, ami mögött egy másik milliárdos, Paul Allen pénze állt és Burt Rutan zseniális tervével ért célt. 2004-ben két héten belül ugyanazzal az eszközzel érték el a Kármán vonalat, az űr alját 100 kilométer magasan. Megnyerték vele a 10 millió dolláros Ansari X Prize dijat, amit egyébként az első iráni -amerikai űrturista nő ajánlott fel.

A módszer lényege, egy anyahajónak mondott repülőgép 15 kilométer magasra felviszi az űrrepülőgépet. Az űrrepülőgép leold a anyahajó szárnyáról, majd rakéta hajtóművével felszáguld 100 kilométer magasra. Ott elnézelődnek az utasok pár percet súlytalanság állapotában. Aztán az űrrepülőgép a szárnyával fékez, majd azt normál helyzetbe állítva levitorlázik a reptérre.

Három napja még így álltak a tények

Jeff Bezos mivel tehette, zsebből és titokban fejlesztett a texasi rancsán. Fürdőkályhához hasonlító rakétája a saját hajtóművével tér vissza a földre, ahol megáll saját lábán. Az űrkabin pedig a régi módon, három ejtőernyővel érkezik meg a sivatagba. Élő ember helyett még csak egy olyan érzékelőkkel kitömött emberszabású robot repült többször az űrhajóval, ami hozott elég tájékoztatást a terhelésről és egyebekről.

A két űrugró közül a marketing guru Sir Richard már tíz éve belengette, hogy első kereskedelmi útjukon maga. lánya és fia repül majd. Nem úgy a vakvilágba, hanem előzetesen tesztelt sikeres kísérleti repülések után. Branson már küldött egy utasnőt is tapasztalatszerzésre, aki a cégben a több mint 500 űrugró jegyigénylővel foglalkozik.

Ezt a sormintát vette át és kontrázta meg pár hete Bezos. Az amerikai úgy érezte, hogy az angol a sok kínlódás után ebben az évben közel kerülhet céljához. De ennyire, hogy megelőzze?

Bezosnak maradt egy vigaszág a legidősebb űrturista utastársra. A 82 éves Wally Funk nem akárki, vadászpilóta volt. A hatvanas években tagja a Mercury 13 női csoportnak, akiket az űrhajózásra való felkészülésben néha-néha jobb eredménnyel teszteltek, mint a férfiakat. Az egyik űrhajósnő jelölt férje hiába volt szenátor, a szenátusi meghallgatáson John Glenn lesöpörte a nők igényét az űrutazásra. Vissza a fakanálhoz, mondta és tehette udvariatlanul.

Az amerikai milliárdos a 20 ezer repült órával is rendelkező Wally Funk-ot hívta meg tegnap hirtelen a legénységbe az öccse és egy eleddig ismeretlen űrturista mellé.

A bejegyzést gyorsan publikálom, nehogy elavuljon.

Pár éve írtam egy e-könyvecskét erről a témáról, azóta meg követtem a fejleményeket a Repülni JÓ űr szekciójában. Részletekben ezek tájékoztatják majd a kedves olvasót

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Translate »