Wizz Air először repül a Balatonra, nem gyakorlatra

A Hévíz-Balaton Airport látott már Wizz Air Airbust, sőt le is szálltak ott, de nem utasszállitás miatt. Eddig a Balaton repülőterét a személyzet gyakorlatozására használta a légitársaság.

2022 év június 16-án viszont Wizz Air járat érkezik Dortmundból, Németország nyugati részéből. A járat három hónapon keresztül közlekedik a német városból a Balatonra és vissza, hetente kétszer, csütörtök és vasárnap délelőtt. Jegyeket már lehet foglalni az első Wizz balatoni járatára a légitársaság oldalán.

A Balaton repülőterének karaktere az elmúlt 10 évben – kivéve a durva COVID időket – inkább charteres volt. Az utazási irodák bérelt repülőgépei német városokból és néha Oroszországból hoztak fürdővendégeket, szintén tavasztól őszig. Néha-néha volt egy-egy menetrendszerinti próbálkozás, Prágába én is utaztam a nyitó járaton. Általában ezek nem értek meg egy szezonnál többet.

A Wizz Air jól választott német várost. Dortmund elég messze van, más közlekedési eszközzel jóval hosszabb ideig tartana a Balatonra jönni. Másrészt ez a reláció már működött korábban, igaz, a szomszéd város, Düsseldorf irányába. Több éven át heti egyszer és fele ekkora utaskapacitású turbopropos repülőgéppel.

Videóink a Balaton repterén gyakorlatozó utasszállítókról
A magyar légierő Airbus A319 és a Eurowings Airbus A320 repülőgépe

Pár éve rákérdeztünk egy sajtótájékoztatón, miért nem repül a Wizz a Balatonról. Váradi József vezérigazgató válaszában arra utalt, hogy felméréseik szerint hiányzik a kifelé menő forgalom. A turisták kedvelik a gyógyvizek, a Balaton irányt, de a Balaton környékbeliek kevésbé utaznának egy ilyen járattal külföldre.

A nyári három hónap töltöttsége majd választ ad erre a kérdésre.

Mi pár évvel ezelőtt repültünk a Balatonról Düsseldorfba, ahol néhány napot kellemesen eltöltöttünk, még az egy napos eső ellenére is. A szomszédos, egykori Hanza város Dortmund is hasonló lehetőséget kínál. Néhány érdekesség a városról a képtárunkban.

Sőt, Dortmundban található a Német Futballmúzeum is. Benne különlegességként a képen látható kupa, amit az akkor még nyugat német válogatott első egy gólos VB döntő beli győzelme után kaptak. 1954-ben a magyar válogatottat fektették két vállra, úgy, hogy korábban a selejtezőben Puskásék 8 : 3 -ra verték őket.

A képeinken a Balaton repterén gyakorló Wizz Airbuszok, a helyi LHSM Spotter Team fotói.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Translate »