Wizz Air légitársaság 18 éves lett

A címképen levő látvány fogadta egykor a Wizz Air első utasait. Pontosan napra 18 évvel ezelőtt indult el a légitársaság első járata Budapestről Lutonba. Előző nap pedig Lengyelországból repült egy másik gép ugyanoda. Nagyképes összeállításunkkal néhány fontos elemet emelünk ki az utóbbi 7 év történetéből. A képeket még videóinkkal is felerősítjük, érdemes az olvasónak linkelni. Aki az első 5 évre is kíváncsi, nézze meg ezt a videónkat.

Hirdetés


A légitársaság a 11 éves születésnapját új festéssel ünnepelte Budapesten, Varsóban és a levegőben. A két lábon állásból ma már sok láb lett, de nemcsak az alapító vezérigazgató, Váradi József miatt nevezik a Wizz Air-t de facto vagy magyar kötődésű légitársaságnak. 7 éve minden gép magyar lajstromban volt, itt volt a központ, a szimulátor stb. ezért gördült ki az új festésű Airbus A320 dobszóra a budapesti hangárból. Majd felültünk a gépre és Varsóban csatlakoztak hozzánk a lengyelek. Az ünnepi menüt és tortát már Lengyelország légterében szolgálta fel a szintén új munkaruhában pompázó személyzet.


Minden nagyra törő légitársaság életében ikonikus pillanat a 100. repülőgép szolgálatba állítása. Az Airbus Ferihegyen gördült be a betonra és pom-pom lányokat rejtett a fedélzeten. Akik a gép előtt a betonon adták elő produkciójukat. Másik videónk az ünnepségről szól, a 100. repülőgép kívül-belül látható.


Váradi József vezérigazgató nem szereti a magyar népi nyelv fapados jelzőjét a légitársaságára, ebben igaza lehet. Hiszen mindig a legmodernebb repülőgépekkel tudja előállítani a légitársaság a legkisebb egy székre jutó önköltséget. A Wizz Air flottája nemcsak a legfiatalabb, hanem az Airbus bevonta őket többek között az új generációs neo fejlesztésébe. Wizz Air pilóták is repülték a kísérleti Airbus A320neo gépet, Budapesten jártam a műszerekkel félig telerakott gép fedélzetén. Ezért természetes volt, hogy az első Wizz Air neo első útja Budapestre vezet, nagy élmény volt a gép alatt sétálgatni vagy a hajtóművet kicsit megsimogatni. Különlegessége a duplán párnázott hajtómű, ami 15 százalékkal kevesebbet fogyaszt és nyolcszor halkabb, mint elődei.


A Wizz Air repült többször a Duna felett. A képen éppen a Nagy futamon az Erzsébet hídnál látható a pink-lila-fehér Airbus. A légitársaság a budapesti olimpia támogatására két repülőgépét is olimpiai színekre festette, sajnos hiába. Magyarországnak van a legtöbb olimpiai érme népességarányosan, igazán megszolgáltunk már egy olimpiai rendezést. A harmadik kép már a COVID-19 szomorú korszakába visz, ahol végre újra a ferihegyi repülőtéren filmezhettem a Wizz Air Gripen köteléket. A tisztelgő repülés abból az alkalomból történt, hogy a légitársaság együttműködési megállapodást kötött a Honvédelmi minisztériummal. Kitérő és gyakorló repülőtérként használhatja a kecskeméti és a pápai repülőteret.


Már az előző képcsíkon is belefutottunk a pandémiába. A légitársaság a járványt létszám- és fizetés csökkentéssel vészelte át, viszont a megrendelt új repülőgépeit átvette. Másrészt a légi közlekedés összezsugorodása miatt magyarokat hozott haza Amerikából, több mint 100 cargo járatot teljesített a kínai légi hídon. Egyik podcastünk olyan a légihidat repülő Wizz Air kapitánnyal készült, aki korábban Kínában dolgozott. A személyszállító repülőgép nem ideális a cargora, ezért a magyar kormány vett egy Airbus A330-200F teher repülőgépet az ilyen szállításokra. A Hungarian Air Cargo-t a Wizz Air pilóták repülik, nemrég pedig szabad idejében bekapcsolódott a menetrend szerinti teherszállításba Kína és Doha irányába is.


Szintén a járvány csökkenése idején jártunk a Wizz Air budapesti szimulátor központjában. Terebessy Fanny beszélt munkájáról a fedélzetet mintázó élethű makettben.


A 18 születésnapján a Wizz Air már nemcsak egy légitársaság, hanem egy a londoni tőzsdén jegyzett légitársasági csoport 153 Airbus repülőgéppel. Az egyik leányvállalatot a kényszer szülte, hiszen a Brexit miatt nem lehetett tudni, milyen lesz majd a működés. Az ősi bázis, Luton mellett a brit Wizz Air leányvállalat a másik londoni reptéren, Gatwick-en is megerősödött a Norwegian légitársaságtól vett résidőkkel. További bázisokat is üzemeltetnek a szigetországban. A másik leányvállalatot a Közel-Keleten, Abu Dabiban hozták létre egy helyi állami befektetővel, nemrég megindultak az első járatok is. Ez lesz a Wizz Air kapuja Afrika és Ázsia felé. Friss hír a képen látható Váradi József vezérigazgató bejelentése, hogy ősszel Máltán hoznak létre egy új Wizz Air leányvállalatot. Ezzel megszűnik a nagy versenytárs, a Ryanair előnye, hiszen már a Wizz Air is négy légitársaságból fog állni.

Másrészt közel az extra hatótávú Airbus A321XLR repülőgép forgalomba helyezése, amiből elsőre 20 darabot vásárolt a Wizz Air. Ez a gép képes lesz a földrészek közötti forgalomra is. Ki tudja, mit hoz a Wizz Air életében a folyamatos növekedés?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Translate »