Klasszikus repülő autók az idei Sanghaji Autószalonon

Újak és eddig már ismertek. Klasszikusok, amelyek hol gurulnak, hol repülnek. Vagy szétszedhetőek, ahol az utaskabin hol gurul. hol repül. Vagy hordozók, ahol az autó viszi a repülőjét.

Hongqi, vörös zászló – utaskabin keréken vagy rotorokon

Híres autógyár újabb modellje három elemből áll. Utaskabin két főre, amely hol autó, hol repülő. Autóként kigurul a lábakon álló rotor szerkezet alól és az ott hagyja.

Másik változat, mikor a kabin erre a szerkezetre kapcsolható és akkor a négykerék alap marad ott. Repülőként 200 kilométer a hatótávolsága és majdnem robotpilóta irányítja egy kiterjesztett valósággal. Idén tervezik az első repülését.

GAC GOVE – önvezető alvázas egyszemélyes repülő kabin

Ez már csak két elemből áll. Autóként az egyszemélyes kabin magára csukott rotorokkal gurul az alvázon. Menet közben képes felszállni. Ekkor a kabin kibontja a rotorokat, majd felszáll az alvázról. Az alváz pedig önvezető módon megkeresi a következő töltőállomást illetve oda rendelhető valamelyik a leszállási helyhez.

A cég szerint már nem nyilvánosan repült emberrel, de még nincsenek meg a szabályozási feltételek.

XPeng – hatkerekű kisbusz viszi a hátuljában a kétszemélyes drónt

Anyahajós megoldás terepre. Elől két ülés, a raktérben pedig négy kerékkel alátámasztva garázsol az önvezető drón szintén két üléssel. Ha már nem bírja a kerék a teret, akkor megállsz, egy gombnyomásra kicsomagolja magát hátulról a drón. Átszállsz és irány a fellegek.

Olcsónak tünik nagyjából száz millió forintért, az idén már tervezik a sorozat gyártását.

Amúgy a kisbuszos megoldás alkalmazkodás a szabályokhoz. Az XPeng korábban épített a képen látható igazi repülő autót is, ami a tetején hordta össze csukva a rotorjait. Ezt egyelőre félretették, bízva a szabályozás fejlődésében. Miként a GOVE is bizik benne.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Translate »