Szántó Áron légi fotói egykori balatoni Kékszalag vitorlásversenyekről

Szántó Áron balatoni pontosabban arácsi ember, a levegőből sokszor fényképezte a Kékszalagot, a híres tókerülő vitorlás versenyt, amely minden nyáron júliusban a balatoni szezon egyik fénypontja. Áron néhány képet küldött nekünk, vele nyitottuk meg a légi fotókat egy-egy embertől bemutató online kiállító termünket. De jó lett volna, ha annak idején a Nagykép rovat adottságai már rendelkezésünkre állnak.


A Kékszalag vitorlásverseny mindig csütörtökön délelőtt indul. Balatonfüred és Tihany között gyűlnek össze a rajtra különböző kategóriában a versenyzők, sokszor ötszáz körüli az indulók száma. Kenese felé indulnak, majd vissza át az úgynevezett csövön, ahol a komp jár Tihany és Szántód között. Innen irány Keszthely majd vissza, 48 óra áll rendelkezésre a táv megtételére.


Innen jobban látszik, hogy a hagyományos vitorlások alkotják a többséget, itt alul meg a modern kor vívmányai, a katamaránok meg egytestű gyors vitorlások köröznek a rajtra várva.


Elindult a mezőny, háttérben a tihanyi félsziget és a képen fenn a bal sarokban a cső, amit majd a versenyzők kétszer is átszelnek.

Hirdetés


Míg egy-két hagyományos fehér vitorlás még Kenese felé szeli a vizet, addig a katamaránok már jönnek visszafelé. A leggyorsabbak féllábbal csúsznak-repülnek a vízen, többségük legénysége már este Füreden piheni ki a verseny fáradalmait, főleg, ha megfelelő a szél. Nekik kevésbé van idejük gyönyörködni a Balaton szépségében, amit mi egy drónfilmen láthatunk.


Balatonfürediek hozták össze a szponzorok segítségével a képen látható hercegnőt és versenyeztek vele, mely az egytestű hajók között egy igazi rohanógép volt. A Principessa legjobb eredményét a Kékszalagon 2011-ben érte el, ekkor második lett az abszolút versenyben, csak a balatoni vitorlázó legenda, Litkey Farkas hajója előzte meg őket.


A képek 2010 és 2012 közötti három Kékszalag versenyen készültek, a nyitóképen fél Szántó Áron az idei verseny általa tervezett plakátjánál a saját Facebook oldalán, ennyit mutat csak magából mindössze. Igaza van, hiszen beszélnek helyette a képei. Szántó Áron többi képe és maga a fotóművész az Aron Szanto Photography oldalon érhető el.

(Eredeti megjelenés: 2012 augusztus)

Cikk megosztása:

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük