Megnyílt a Wizz Air keleti kapujának fél szárnya

Budapestről felszállt a Wizz Air első menetrend szerinti járata Abu Dhabiba. Ami Dubaj szomszédjaként nemcsak egy újabb cél város, hanem a Wizz Air szintén új keleti leányvállalatának székhelye is.

A Wizz Air Abu Dhabi a magyar gyökerű légitársaság leányvállalata, ahol a partner a helyi állami fejlesztési holding. Váradi vezérigazgató az új leányvállalatot tavasszal a Wizz Air keleti kapujának nevezte. A helyi Wizz innen tervez ősztől járatokat Ázsiába és Afrikába.

A koronavírus járvány egyfelől késlelteti az új átszállási lehetőséggel kínált irány félépítését, bár márciusban még a válság előtt őszre ígérték az ottani első járatot. Másfelől viszont a Wizz pilótái a több mint 100 kínai áruszállító járat során tapasztalatokat szereztek az ázsiai repülési szokásokról. Ha analógiát használnék, akkor azt mondhatnám, hogy a jövőben Ázsiába már nem egy repülőgép repül majd technikai leszállással, hanem kettő, egyik Budapestről, a másik pedig Abu Dhabi-ból.

Az Emirátusokban nemcsak Dubaj, hanem Abu Dhabi is nagy tempóban építi turisztikai célpont jellegét az olaj utáni időkre. A járatindítás kapcsán ezért a Wizz kereskedelmi igazgatója, George Michalopoulos kiemelte:

Új higiéniai protokolljainknak köszönhetően utasaink továbbra is biztonságosan, a Wizz Air rendkívül alacsony viteldíjaival utazhatnak Abu-Dzabiba, a világ egyik legzöldebb flottájának fedélzetén. A Wizz Air rendkívül alacsony árai és útvonalhálózata hozzájárul Abu-Dzabi turizmusának további növekedéséhez.

A Wizz BUD-AUH járat hetente kétszer repül majd, amelyet hamarosan Bukarestből, szeptembertől pedig Szófiából, Katowicéből és Kolozsvárról induló járatok követnek, egyelőre hasonló frekvenciával. Megnyílnak a keleti kapu európai fél szárnyai.

Forrás: Wizz Air és Budapest Airport

Cikk megosztása:

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük