Red Bull Air Race játékunk a budapesti futam tiszteletére

Befejeződött a Red Bull Air Race játékunk a budapesti futam tiszteletére.
A három kérdés helyes megfejtése: CFM, amit a cikkben kivastagítottunk.
Sajnos egyetlen pályázó sem felelt meg a részvételi feltételeknek, vagy rossz választ kaptunk,
vagy a helyes választ küldő nem lájkolta meg valamelyik oldalunkat.

2017 július 1-2 között, szombaton és vasárnap rendezik a Red Bull Air Race gyorsasági repülőverseny következő futamát Budapesten a Parlament előtt a Duna felett. A verseny tiszteletére a Repülni JÓ Portál két részből álló játékot szervezett, amely most indul. Az első részben kérdésekre kell válaszolni, a futam alatt és még egy napig pedig a versenyről képeket lehet beküldeni az első rész lezárását követően közölt feltételekkel.

Aki a három kérdésre helyes választ ad, az egy Red Bull Air Race T-shirt-öt kap 2017 június 30-án délután a tököli reptéren és arra a szervező segítségével kedvenc versenyzője, pilótája aláírását és ajánlását szerezheti meg, valamint szelfit készíthet vele.

1. Átrepülnek-e a Lánchíd alatt a pilóták a Red Bull Air Race budapesti futamán?

A – Igen, ha a Duna vízállása és az időjárás engedi
B – Nem
C – Csak a mesterpilóták repülhetnek át, ha a feltételek adottak

Súgó gép

2. Magyar versenyző részt vesz-e a futamon?:

E – Nem, mert nyugdíjba vonult
F – Igen
G – Nincs magyar versenyző a sorozatban

Súgó gép

3. Indul-e pilótanő idén a Duna feletti gyorsasági repülőversenyen?

M – Igen, aki az utánpótlás sorozatban versenyez
N – Nem, mert ez egy férfi sport
O – Nem, mert a kapukerülgetés a Duna felett egy pilótanőnek nehéz lenne

Súgó gép

További feltétel, hogy a válaszoló lájkolja
a Repülni JÓ Facebook oldalát vagy a Hölgypilóta blog Facebook oldalát

A nyerési esélyhez elég a játékos neve, a helyes válaszokat jelölő három nagybetű és a lájkolt Facebook oldal nevének beküldése

2017 június 29-én csütörtökön 16 óráig

az rbarjatek@repulnijo.hu e-mail címre.

A fenti levélcímre elektronikus levelet küldő játékos a levél küldésével elfogadja a játékszabályzatot.

Sorsolás: június 29-én csütörtökön 17 órakor

Mindent tudó súgógép Red Bull Air Race budapesti futam

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Translate »