Royal International Air Tattoo nemzetközi repülőnap Fairfordban

2011 július végén az angliai Fairfordban jártunk, ahol a 40 éves múltra visszatekintő nemzetközi katonai repülőnapot, a Royal International Air Tattoo-t látogattuk meg az Oxfordtól egy órányi autó útra lévő fairfordi légibázison. A képeket Veres Veronika készitette.


A két nap alatt a változékony idő ellenére közel 150 ezren gyönyörködtek a 17 országból érkezett 219 katonai repülőgép és helikopter nyújtotta programban. A közönséget a kadétok zenekara szórakoztatta két repülés között.


A repüléseket könnyű észrevenni, főleg a nagyobb és régebbi katonai gépek nem arról hiresek, hogy kímélnék a fület. Angliában a nemzetközi repülőnap elmaradhatatlan kelléke a vörös Red Arrows kötelék bemutatója.


Az ablakból a Pápa környékén élők számára ismerős C-17-es Globemaster III stratégiai szállító repülőgép látható, amit a videónkon egy magyar származású katona mutat be a fedélzeten. Alul pedig az oroszok katonai szállítógépe, az Iljusin Il76 tölti be a teret.


Az egykori vietnami háborúban a Boing B52 bombázta északot, és a két rotoros Boeing CH-47 Chinook helikopter szállította a katonákat a bevetésekre délen.


Egy újabb klasszikus az USA légi erejének Lockheed C130 Herculese és a Hummer dzsip.


A modern vadászgépek sem hiányoztak, lehet a típusokra a hozzászólásokban tippelni.


A brit királyi légierő, RAF szállítógépei egykor és most. RAF legújabb és egyben legnagyobb szerzeménye a Voyager névre keresztelt 60.3 méter szárnyfesztávolságú Airbus 330 MRTT, amely légi utántöltőként, illetve pár órás átalakítást követően pedig szállítógépként áll majd a következő 30 évben szolgálatában. Alul pedig a Douglas DC3 katonai változata a C47, melyből ejtőernyősök ezrei ugrottak a második világháborúban a partraszállás során.


Egyelőre végül egy itthon is ismert újabb klasszikus, a szovjet kétfedelű Ancsa, az Antonov AN-2 is látható volt. További gépekkel két hét múlva folytatjuk.

Utunkat szponzorálta az STA Travel utazási iroda és a Wizz Air, Közép- és Kelet-Európa legnagyobb diszkont légitársasága és Magyarország de facto nemzeti légitársasága, köszönet érte.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Translate »