Viharsarokban lehet a magyar repülésipar új központja

Két éve dolgozik a kormány a magyarországi hadiipar újraélesztésén, e szempontból hat területre osztották Magyarországot. A repülőgépipar központja Békéscsaba és Gyula lehet – mondta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter a Békéscsabai Szakképzési Centrumban csütörtökön.

A tárcavezető Gyulán megtekintette az épülő Airbus gyárat, Békéscsabán pedig a repülőtér fejlesztése mellett szakképzési kérdésekről egyeztetett.

A látogatás végén sajtótájékoztatón kifejtette, hogy a gyártelepítés sikeréhez fejleszteni kell a békéscsabai repülőteret, emellett biztosítani kell egyetemi és szakképzési szinten is a megfelelő repüléstechnikai oktatói tudást, továbbá szükség van a képzési eszközpark fejlesztésére és a már elvándorolt szakemberek visszacsábítására – húzta alá.

A békéscsabai repülőtér fejlesztésének előkészítésére tavaly év végén 154 millió forintot biztosított a kormány, jelenleg dolgozzák ki a részletes terveket, az MTI információi szerint szó van a futópálya 1800, illetve 2500 méteres meghosszabbításáról is. A tényleges munkálatok várhatóan jövőre indulnak.

Ezzel kapcsolatban Palkovics László úgy fogalmazott: a repülőteret alkalmassá kell tenni cargo és business utazásokhoz is, ez magával hozza, hogy sport céloknak is meg fog felelni.

A Békéscsabai Szakképzési Centrum (BSZC) Trefort Ágostonról elnevezett tagintézményében e hónapban indult el a közel 2,2 milliárd forintos fémipari képzőközpont kialakítása, amely a térség legmodernebb méréstechnikai és anyagvizsgáló laboratóriuma, automatizációs és szimulációs kabinetje lesz. A központ létrehozásának szükségességét kifejezetten a Gyulára települő Airbus-beruházás vetette fel, a cég számára itt képzik majd a szakembereket. Ide mintegy egymilliárd forintból olyan eszközöket telepítenek, amelyek kezelését jelenleg főként külföldön lehet megtanulni.

A miniszter elmondása szerint egyetemi szinten a Békésben jelen lévő Gál Ferenc Egyetem és partnerei, a Budapesti Műszaki Egyetem, a Debreceni és a Szegedi Tudományegyetem „meg tudják jeleníteni a képzés elemeit”.

A tárcavezető reményét fejezte ki, hogy Békéscsabán és környékén tíz év múlva olyan környezet alakul ki, mint amilyent Kecskeméten a Mercedes beruházása indított el. „A kormányzat ehhez minden támogatást megad” – hangsúlyozta.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Translate »