Antonov An-124 cargo repülőgép Budapesten egykor és most

Szombaton hozott Kínából újabb koronavírus elleni egészségügyi felszereléseket Ferihegyre az Antonov cargo. 7 éve már járt Ferihegyen.

2013-ban áprilisában senki nem gondolta volna, hogy ez a kép üzenet értékű lesz napjainkra, hiszen a cargo gépek mellett a Wizz Air végez még komoly szállításokat a védekezéshez.

2013-ban már bemutattuk a repülőgépet, most idemásoltam az akkori mondatokat. Az AN-124-es Ruszlánt eredetileg a szovjet légierő számára fejlesztették ki stratégiai szállítógépként, amely képes akár 150 tonna hasznos terhet elszállítani 5 400 kilométeres távolságra.

A nagyobb testvér újra repül a videónkon is

A gép 1982-es decemberi első felszállása óta azonban nagyot fordult a világ: megszűnt a Varsói Szerződés, az AN-124-esek pedig szinte minden jelentősebb NATO-hadműveletben komoly szerepet kaptak, mind katonai, mind polgári szállítmányok eljuttatásában.

A gépet 4-6 főnyi személyzet és két rakodótiszt üzemelteti, egyik különlegessége, hogy az orrfutó behajtásával és a teljes orrész felhajtásával képes “letérdelni”, hogy minél alacsonyabb rámpán át lehessen berakodni elölről. Az AN-124-esek a világ legkülönbözőbb pontjaira szállítottak már különleges rakományokat.

Cargo hadjárat a koronavírus ellen

Még néhány adat: Az óriásgép hossza: 68,96 m, fesztávolsága: 73,3 magassága: 20,78 m. az ötödik emeleten ül a pilóta. Utazósebessége 800-850 km/h, legnagyobb felszálló tömege (MTOW) 405 tonna.

Antonovok a GÉPMADARAKban

Az egykor és most képeket úgy lehet megkülönböztetni, hogy régen az Antonov gyár Design Buro néven üzemeltette a gépeket, ma meg már az Antonov Airlines International Cargo Transporter ukrán légi fuvarozó társaság kötelékében repülnek.

Forrás: MTI és Budapest Airport

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Translate »