Budapest Airport 2017: több mint 13 millió utas, ami a sok fejlesztésnek is köszönhető

Soha nem látott ütemben nőtt a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér forgalma 2017-ben. A 13,1 milliós utasforgalom mellett a kiszolgált légi teheráru mennyisége is rekordot döntött: több, mint 127 000 tonna érkezett vagy indult légi úton.

Hirdetés

A Budapest Airport 2017-ben is folytatta intenzív beruházási programját, a BUD 2020 fejlesztési tervet, amelynek keretében 2020-ig 50 milliárd forintot fordít a repülőtér modernizálására és bővítésére.

A repülőtéren legnagyobb fuvarozó Wizz Air légitársaság
tavaly több mint 4 millió utast szállított Budapestről

Minden tekintetben remek év volt 2017 a magyar légi közlekedésben. Budapestről 44 légitársasággal 45 ország 125 repülőterére lehetett közvetlenül eljutni, ami minden korábbi évnél színesebb kínálatot jelentett. Nemcsak új járatok nyíltak, hanem a meglévő útvonalakon is bővült a kínálat. Új szolgáltatók léptek be a piacra, illetve a már jelenlévők is bővítettek nagyobb kapacitású repülőgépekkel, vagy járatszám növeléssel.

Az utasszám a 2016 évi 11 441 999 főről 2017 évre 13 097 239 főre nőtt, ami 14,5 %-os növekedést jelent.

A Budapest Airport 2017-ben számos új beruházást indított, illetve adott át, köztük a BUD 2020 fejlesztési program egyik zászlóshajóját, a címképen is látható az új Pierre B oldali utasmólót, amelynek munkálatai tavaly év elején kezdődtek, és a tervek szerint idén a nyári forgalmi időszakban már át is adják a forgalomnak a létesítményt. Az 1. Terminál mellett két új logisztikai központot adtak át a TNT és a DHL Express számára. Ezer férőhellyel bővült a repülőtéri parkolóhelyek száma, amelyek már összesen 4 700 autó számára kínálnak helyet.

Minden ami Budapest Airport nálunk

A 2A után már a 2B Terminálon is több check-in pult fogadja az utasokat: összesen 11 új pultot alakítottak ki egy új, 400 négyzetméteres várótérrel együtt. Az átalakítás érintette a terminál légi oldalát is, ahol az üzletek és az utas útvonalak nagy részét is újra kellett tervezni. Az utasbiztonsági ellenőrzés eszközei is megújultak, a meglévő berendezéseket vadonatúj testszkennerek egészítik ki, amelyek felgyorsítják az ellenőrzés folyamatát.

50 éve jár a Lufthansa Budapestre,
ennek tiszteletére iderepült legmodernebb Airbus A350 gépével

A repülőgépek által használt területek is nagy változáson estek át: új gurulóút épült, és az 1-es futópályán nagyszabású burkolatcserét hajtottak végre mintegy 900 méter hosszan. Az utasok és a repülőgépek épségére pedig egy új Rosenbauer Panther, a világ egyik legmodernebb repülőtéri tűzoltóautója is vigyáz (ára mintegy 250 millió forint), amely szintén a tavalyi év során csatlakozott az egyébként is impozáns repülőtéri tűzoltóflottához.

Az utasok számára elérhető digitális szolgáltatások is sokat fejlődtek. Éppen karácsony előtt állította üzembe a Budapest Airport a jelentősen megnövelt kapacitású ingyenes WiFi szolgáltatást, ami az ünnepek alatt megtízszerezte (!) a felhasználói kapacitást. A repülőtér emellett megújult weboldallal is kedveskedett az utasoknak, amit a mai utazási szokásoknak és folyamatosan változó keresési igényeknek megfelelően formáltak át a megújult külső alatt.

További járatnyitások videóinkon – Kiev és London meg jövőre New York

A Budapest Airport 2017 év értékelése kapcsán a Pro Turismo díjas vezérigazgató, Jost Lammers elmondta:

Büszkén jelenthetjük ki, hogy a budapesti repülőtér immár az európai légi közlekedés élvonalába került, különösen ami a forgalom növekedés ütemét illeti. A Budapest Airport 2017-es évben elért figyelemre méltóan magas, 14,5% százalékos növekedési üteme majdnem két és félszerese az EU-s repülőterek átlagának. 2018-ban is folytatjuk erőfeszítéseinket, hogy minél több új útvonallal, köztük egyszerre négy észak-amerikai járattal, valamint magas színvonalú szolgáltatásokkal álljunk a magyar és a nemzetközi utazóközönség rendelkezésére.

Forrás: Budapest Airport

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Translate »