VoloCity repülő taxi, a levegő önvezető Mercédesze

Új ruhát kapott a Volocopter abból a szabóműhelyből, ahol a Mercedes autók dizájnját is kitalálják, címképen. Olyan szolidan tették hozzá, hogy innen támogatják, pedig régóta egy cégcsoport. Mikor a Daimler fejlesztő cége a Volocopter német start-up-ot 25 millió euróval is megtámogatva felvállalta, már akkor tippeltem, hogy lassan Volocopter Mercedesnek fogják hívni.

Hirdetés

A külcsín mellett fontosabb a belbecs. Az új immár negyedik Volocopter generáció mindenben megfelel az EASA nemrég született biztonsági elvárásainak, amelyben a helyből felszálló, elektromos hajtású és önvezető városi légitaxik engedélyezési feltételeit fogalmazták meg.

A nyolc év alatt több mint 1000 repülés után olyan hanyagul dobták el a fülkéből a dzsojsztikot, ahogy azt két éve Alexander Zosel, a Volocopter cég társalapítója mutatta Friedrichshafenben a légitaxiban ülve Arankának, a Hölgypilóta bloggerinának.

VoloCity

A paraméterek a régiek, kivéve az új farok rotorgerendákat, amely nagyobb stabilitást biztosít az önvezető légi taxinak. Két ember repülhet benne egymás mellett ülve kézipoggyásszal, a hatótáv egy töltéssel jelenleg 35 km, 110 km/h sebesség miatt gyors is. A lassan több mint 200 ilyen eVTOL járműből a Volocopter még mindig szinte az egyetlen cég, aki a működés infrastruktúráját is nyilvánosságra hozta.

Videó előadásomban mindezt 5-9 perc között nézheti meg.

VoloCity

Florian Reuter, a képen jobbról, a Volocopter vezérigazgatója kiemelte, hogy a VoloCity-vel nyitják meg majd a kereskedelmi útvonalakat, ahol a VoloPort légitaxi állomások között repülnek. Szerintem az utasok ajándékba kapnak egy városnézést is.

Kezdődnek a nyilvános repülések is, a korábbi 2X modellel. Sokat mondó a helyszín is szeptember közepén – Stuttgart, Mercedes Múzeum. Előtte ki lehet menni a városközpontban a parkba, tavasszal voltam ott.

Forrás: Volocopter

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Translate »