A negyedik közvetlen járat Kínából videómon
Sanghaj városához közeli egyébként 10 milliós lakosú városból érkezett a negyedik kínai közvetlen járat Budapestre hétfőn már az éjszakába nyúlóan. A nyitójárati ünnepség után a Boeing B787 Dreamliner repülőgép vízkapus érkezését az állóhelyről videóztam. A gép szárnya szinte a fejem felett volt.
A rövid videóhoz csatoltam két a terminálon az ünnepségen felvett magyar nyelvű hanganyagot. Menczer Tamás külügyi államtitkár és Juhász Szabolcs, a Magyar Turisztikai Ügynökség igazgatója köszöntőit.
Bogáts Balázs, a Budapest Airport kereskedelmi vezérigazgató-helyettese angol nyelvű beszédében kihangsúlyozta, azon dolgoznak, hogy minél több légi összeköttetés legyen Budapest és Kína nagyvárosai között. Régen heti 14 volt, most 10, amit nemsokára a frekvenciák növelése miatt meghaladnak.
Kínai részről Qiu Jie, a China Eastern Airlines értékesítési és marketing központ vezérigazgató-helyettese és a budapesti iroda vezetője és a videó nyitóképén középen álló hölgy, Wu Dan, a Kínai Népköztársaság budapesti nagykövetségének gazdasági és kereskedelmi ügyekért felelős első titkára üdvözölték a járatot.