Gurály Béla kapitány emlékére két különleges Boeing repülésemről

Ma délután emlékeznek meg a budaörsi repülőtéren a nemrég elhunyt Gurály Béláról. Aki Boeing kapitánysága mellett kiváló sportrepülő és edző is volt.

Boeing repülés a napfogyatkozásban

Bélával először 1999-ben a napfogyatkozás repülésen találkoztam, ahol ő volt a Malév Boeing B737 különjáratának parancsnoka.

A repülés nemcsak a magasban átélt napfogyatkozás miatt volt emlékezetes, hanem a szinte folyamatos elegánsan lassú körözés okán is. A pilóták úgy döntöttek, hogy minden utasnak megjár a feledhetetlen látvány.

Ferihegyről Győr felé szálltunk fel, amikor elkezdett különlegesen alkonyodni. A védő szemüvegen át megrövidültek a távolságok, az Alpok csúcsait nem viccelek, az ablakon keresztül szinte meg lehetett érinteni. De láttuk a Földközi tengert és talán még Anglia irányába az óceánt is.

Győrnél fordultunk Szombathely felé már több mint fél sötétben, amúgy délelőtt volt a repülés. Az úgynevezett totalitás, ahol a legjobban lehetett élvezni a napfogyatkozást, Magyarországon a Szombathely – Tihany – Szeged vonalon volt.

Szombathelyen ért el bennünket a koromsötét, rövid időre csak a külső jelzőfények égtek és repültünk szinte a semmiben. Túlvilági érzés, mintha valami titokzatos erő kiszippantott volna bennünket a korábbi életünkből.

A fekete szemüveget fel, kaptuk az utasítást. Tihany felett köröztünk a lassú különleges napfelkelte vöröses barna fényeiben. A Balaton egy-egy irányban csak egy rövid zöld macskanyelv volt. Az újjászületésünk során találkoztam a saját születésemmel, soha nem fogom elfelejteni. A balatonfüredi fehér templom tornyának buzogánya szinte megsimította az arcomat, olyan közelinek láttam az ablakon keresztül a visszakapott hajnali derengésben. Annak idején a református templomban kereszteltek.

Többre nem emlékszem, mert olyan hirtelen mindent elárasztott a napfény és sétarepülésben Ferihegy felé vettük az irányt. Amikor a kerekek elérték a betont, olyan bágyadt taps hallatszott a kabinban, szinte még mindenkit rabul ejtett a ritka élmény.

Boeinggel lecsaptunk Dunakeszire

A kétezres évek elején többször élhettem át Béla jóvoltából a repülőnapi alacsony áthúzásokat a Boeing B737 pilótafülkéjéből. Természetesen az első volt a legemlékezetesebb.

Vendégként korábban többször utaztam már a pilótafülkében, ültem az ajtóról lehajtható széken, a híres jumpseat-en. De ebben a kalandban voltam először kvázi a személyzet része. Részt vehettem az eligazításon, a pilóták által használt reptéri útvonalon mehettem, mit mondjak, tetszett a dolog.

Ezek a repülőnapi közönség számára különleges élmény repülések Béla kezdeményezésére jöttek létre, aki akkor típus főpilóta volt a Boeing 737 vonalon.

Első felszállásom során nem mentünk magasra, hanem egyből elfordultunk Dunakeszi felé. Az első alacsony áthúzásnál nem voltak kinn a futók. Bekapcsolt a földközelség jelző, vörös fényben és az autó riasztóhoz hasonló vijjogásban végezték Béláék a dolgukat.

Akkor már többször szálltam le kisgépek utasaként Dunakeszire, de itt szinte pillanatok alatt átfolyott rajtam a reptér látványa. Emelkedéskor lekapcsolt a riasztó, a forduló után visszafelé már kiengedett futókkal közelítettünk. Nem emlékszem, milyen alacsonyan voltunk, pedig bemondta a magasságot egy robot. A közönség integetett. Majd jött a harmadik alacsony áthúzás vörös fénnyel és vijjogással, aztán meredek emelkedés, irány Vecsés felé a leszállás egy esőfelhőn keresztül.

A következő járat személyzete már ott várta a gépet a betonon, mikor kiszálltunk.