Magyarországi Drón Koalíció több mint hatvan taggal alakult meg
Megalakult a Magyarországi Drón Koalíció; az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM), a Széchenyi István Egyetem, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME), valamint a HungaroControl Zrt. kezdeményezésére létrehozott szervezet alapító tagjainak száma meghaladja a hatvanat – mondta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter kedden Budapesten sajtótájékoztatón. Hozzátette, a drón koalíció célja egy hasonló stratégia kidolgozása, mint amilyent az 5G és a mesterséges intelligencia területén már megalkottak.
Palkovics László közölte, a drónokkal összefüggő gazdasági lehetőségek indokolják a magyarországi drón koalíció létrehozását, ugyanis az Európai Bizottság becslései szerint 20 év múlva több mint 100 ezer embert foglalkoztatnak majd a drónokkal összefüggő területek, amelyeknek a gazdasági hatásai elérik vagy meghaladják majd a 10 milliárd eurót.
Magyarország is szeretne ehhez a folyamathoz csatlakozni és előkelő helyet kíván kivívni magának a drónok alkalmazása, kutatása és gyártása területén – fűzte hozzá a miniszter.
Gál András Levente, a Digitális Jólét Program (DJP) szakmai vezetője elmondta, az ITM a Digitális Jólét Programban az elmúlt években már két koalíciót hívott életre és működtet sikeresen: 2017-ben a Magyarországi 5G Koalíciót, 2019-ben pedig a Magyarországi Mesterséges Intelligencia Koalíciót hozta létre.
Hozzátette: most pedig itt az ideje a Magyarországi Drón Koalíció megalakításának, hiszen az országban a drónokkal összefüggésben vannak még szabályozási, szervezési, fejlesztési és gyártási teendők is.
A sajtótájékoztató végén Palkovics László miniszter, Józsa János, a BME rektora és Rohács Dániel, a BME tanszékvezetője, a Magyarországi Drón Koalíció elnöke aláírta a koalíció alapító okiratát. A szervezet több mint 60 alapító tagja – köztük minisztériumok, háttérintézmények és érdekképviseleti szervek, valamint akadémiai és iparági szereplők – online követte az eseményeket.