Yoshi Muroja a levegő szamurája lett a Red Bull Air Race világbajnoka

Az utolsó pillanatig nyílt versenyen Yoshihide Muroja kétszer is legyőzte riválisát, Martin Sonkát és megérdemelten nyerte el a 2017 évi világbajnoki címet a világ leggyorsabb légi versenyén.


A versenynapon az időjárás a rosszabbik oldalát mutatta, kezdetben esett az eső, táncoltak a kapuk az erős szélben, az utánpótlás versenyt emiatt törölték is. nem a gyorsaság, hanem a hibapont mentesség lett a taktika fő fegyvere.

Hirdetés

Szökkenve indultak az Indycar pályájáról a versenyzők, szinte egyből jött az első kapu. A selejtezőben összekerült a két világbajnokjelölt a párbajban, először Yoshi Muroya repült, Martin Sonka meg melegítette a hajtóművet.

Yoshi az egyik kaput nem tudta vízszintesen átrepülni, ezért összeszedett két másodperc büntetést, sétagaloppnak tűnt Martin számára a továbbjutás. De az izgalom ördöge nem aludt, tisztán lehetett látni a közvetítésben, hogy egy széllökés kidobta oldalra, amit már nem tudott korrigálni, a szárnya elvágta a kaput. A beszedett három másodperc büntetéssel a japán jutott tovább, a cseh pilóta meg rágta a körmét, hogy ő legyen a legjobb a vesztesek közül.

Yoshi Muroja
Gratulálok Yoshihide Muroja világbajnoknak, megtiszteltetés a közös kép

Szerencséjére a másik két rivális, a kanadai Pete McLeod és az amerikai veterán, Kirbly Chambliss rosszabb idővel kiesett a selejtező párbajban.

Yoshi Muroja

A következő körben a cseh pilóta nagyobb nevet vert meg, mint a japán, az idő meg javult. Martin Sonkának nőtt az önbizalma és Yoshi Muroja megint előtte repült a Final 4-ben, a döntőben, ahol már csak az idő számít, ott nem párbajoznak.

Aztán Yoshi elsőként mindent beleadott és szenzációs repüléssel, úgy, mint legutóbb a Lausitzringen pályacsúccsal adta fel a leckét a következőknek. Se a tavalyi világbajnok Dolderer, se Velarde nem tudta megelőzni, és ekkor jött utolsóként Martin.

A vb címhez Martin Sonkának elég lett volna a második hely, de az egész napi izgalmak megviselték és szerintem vadászpilóta énje miatti visszafogás lett a veszte. A szabályok szerint 10 G felett kizárják a versenyzőt. Az egyik nagy kör alakú visszafordulónál nem merte túlhúzni, ezért felfelé kicsúszott és ennél a manővernél vesztett négy másodpercet, elúszott a VB cím. Martin második lett a szezonban, a kanadai Pete McLeod lett a bronzérmes.

Minden ami Red Bull Air Race nálunk

Az utolsó repülésig nagyon izgalmas szezonban senki nem mondhatja, hogy a japán pilóta szerencsével lett világbajnok. Az utolsó futamon kétszer megverte a riválisát, az egész szezonban pedig a japán négyszer győzött, míg a cseh csak kétszer. Viszont Yoshi két versenyt is 0 ponttal betlizett, míg Martin mindig szerzett pontot, ő volt benn legtöbbször a legjobb négyben is.

Yoshi Muroja

Az utánpótlásban a kvalifikáció alapján kihirdetett versenyben Melanie Astles életében először állt a dobogó tetején, reméljük a BMW szponzorálásával őt majd jövőre a nagyok között láthatjuk. Az utánpótlásban kimagasló teljesítménnyel egyébként a német Florian Berger lett a világbajnok, ő biztos a nagyok között indul majd a következő szezonban.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Translate »