4 üléses elektromos hajtású hidroplán fejlesztése indul Norvégiában

Norvégia és Dánia szerencsés vidék, mert egyedül Európában ott van menetrend szerinti hidroplán repülés és elektromos hajtású hidroplán fejlesztés. Csoda, hogy eddig nem fogtak össze.


Strasszer József képeiből

Írtam már mind a két cégről sokat. A dán Nordic Seaplanes Aarhaus és Koppenhága között napi négy járatot üzemeltet hétközben. A hidroplánja egy 19 székes DHC-6 Twin Otter. Pár éve kezdett bele a városnézési hidroplán repülésbe mindkét helyen, ami a cég vezetője szerint lassan jobb üzlet lesz, mint a járat üzemeltetése.

A másik cég a norvég Equator Aircraft Norway fejlesztő start-up, három éve ott voltam Friedrichshafenben a világpremieren és interjút készítettem a feltaláló vezetővel. Angolul itt nézhető.

4 üléses elektromos

Ültem a buborékra hajazó nagyon tágas pilótafülkében, fogtam a dzsojsztikot, mert fly by wire a vezérlés, ahogy Thomas Brodreskrift, a vezér mondta, mint az Airbuszokban.

A fiatal fejlesztő csapat két év alatt emelte a levegőbe a betonról a kétéltű hidroplánt, most a vízi próbákkal foglalkoznak. Közben szereztek állami fejlesztési pénzt és a Kickstarteren közösségi támogatással tovább növelték a fejlesztés pénzügyi fedezetét.

Thomas – a következő képen a kapitányi ülésben – 3 éve elmondta nekem, hogy ez a kétszemélyes gép csak a kezdet, egészen 19 személyig tervezik a hidroplán növesztését, most ez az elérhető nagyság az utasszállító kereskedelmi hidroplánoknál.

A jelenlegi gép a P2 Xcursion a címképen látható megduplázása négy személyre már alkalmas városnéző kereskedelmi szolgáltatásra, amit a bevezető hidroplán légitársaságként a Nordic Seaplanes vállalt. Ehhez már a mai elérhető akkumulátor kapacitás is elég, hiszen általában fél óra egy ilyen repülés. Amúgy a hibrid változaton is dolgoznak. Hozzáteszem, hogy belátható időn belül a pilóta helye is eladható lesz, hiszen a számítógépes vezérlés miatt néhány év múlva a hidroplánok könnyen átalakíthatóak lesznek önvezető üzemmódra.

4 üléses elektromos

A két cég nincs egyedül, mert az Equator Aircraft Norway növekedési projektjét felkarolta egy norvég, nemzetközi hálózattal is rendelkező inkubátorház. Nekik az a profiljuk, hogy a találmányokat, fejlesztéseket elvigyék a kereskedelmi alkalmazásig.

4 üléses elektromos

Mindketten Friedrichshafenben mutatkoztak be,
csak a Pöschel Equator negyven évvel korábban

A Kjeller Innovation inkubátorház nem zsákbamacskába szállt be. Thomas a német elődje előtti tisztelgés miatt nevezte el a céget Equator Aircraft Norway néven. Günther Pöschel a hetvenes évek elején kompozitból épített 6-8 személyes kétéltű hidroplánokat, amikor még csak Burt Rutan használta ezeket az anyagokat csoda gépéihez.

4 üléses elektromos

Forrás: Equator Aircraft Norway

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Translate »