Kalóz drónok a reptereken, lelövik őket?

Néhány hete London második legnagyobb repterén 150 ezer ember karácsonyát tette tönkre egy többszörös dróntámadás. Tengeren túli és európai járatok nem szállhattak fel a repülőtérről.

Hirdetés

Gatwick reptere erre először több esetben légtérzárral reagált, majd kihívta a Királyi Légierő drónvadász egységét, amitől lényegében egyből megszűnt a fenyegetettség. A korábbi járatkiesések miatt mindenki számára nyilvánvalóvá vált, hogy a kalóz drónok elleni reptér védelmet állandósítani szükséges.

A kalóz drónoknak azt nevezem, amelyek tiltott légterekbe merészkednek és/vagy bárhol nyilván tiltott tevékenységet végeznek. Létük kitermelte elhárításuk iparágát is. Röviden bemutatok néhány ilyen eszközt nemcsak reptéri használatra.

1. Predátor, ahol a ragadozó madarat betanítják arra, hogy jutalom fejében fogja el a drónt. Franciaországban egy katonai reptéren dolgozik egy ilyen alakulat, ahol a királysasok kapják el lazán a kalóz drónokat, már kicsi korukban is drón makettet csipegetnek igazi kaja érdekében. Ferihegyen már többször találkoztunk a solymásszal, ami egyelőre csak a madarak ellen védi a repteret.

2. Drónvadász drón, amelyik hálót dob a kalózra. Vagy leszáll vele, vagy ha több kalóz van a légtérben, akkor a hálóban elfogott kalózra ejtőernyőt nyit, és az magától landol a tiltott területen. Nyilván van ennek durva megoldása is, amikor a drónvadász drón egyszerűen lelövi a betolakodót.

3. Puska, hangos vagy hangtalan. A birtok háborítás elleni ősi jog vicces formában jelenik meg a képen, mert az Amazon drónja éppen nem kalóz volt, de igazi kalózzal szemben eredményes lehet egy hagyományos puska. A videón viszont egy olyan kínai drónelháritó fegyver látható, amely földre parancsolja a kalózt. Az antidrón puska átveszi a kalóztól az irányítást, miként a videón látható:

4. Rafael drone drome, az egyik reptereket védő kalóz drónvadász rendszer, amelyet Izraelben gyártanak. Ilyet vett tavaly nyáron a Royal Air Force, és ezt vetették be Gatwick-en is, majd megvették civilben nemcsak oda, hanem a legnagyobb londoni reptérre, Heathrow-ra is.

A Rafael vállalat a reptéri drónvédelmet a 2017 évi Párizsi Légiparádén mutatta be. A képen látható eszköz 360 fokban 10 kilométeres körzetben észleli és megkülönbözteti a drón mozgásokat, távirányítás esetén képes átvenni a kalóztól az irányitást. Ha autonóm a drón, maga irányítja magát, akkor azt is képes a Földre kényszeríteni. Végső soron a rendszerhez tartozik egy lézer fegyver, amely ha szükséges, 2,5 kilométeren belül megsemmisíti a kalózdrónt. Ezt a funkciót az angolok egyelőre nem használják.

Ezek a rendszerek nemcsak reptereket és objektumokat, hanem rendezvényeket vagy stadionokat is képesek védeni. Remélem, a gatwick-i incidens elősegít egy régóta húzódó drónbarát szabályozást, ahogy erről a HungaroControl drónkonferenciáján is hallhattunk ősszel.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Translate »