Önvezető repülő vitorlás flotta mint tengeri zöld hidrogéngyár

Egy brit startup tök egyszerűen termelne hidrogént a tenger vizéből. A tengeri szélerőművek a szélenergia negyven százalékát hasznosítják. A Drift Energy startup ezzel szemben a kétszeresét ígéri.

A folyamat a következő. Egy hajó testét a vízből kiemelő repülő vitorlás generátort vontat a víz alatt, ahol a sodródási energiából lesz az áram. A villany hajtja a vízbontó berendezést a hajón. A hidrogént tartályba tölti, az oxigént pedig visszaadja az anyatermészetnek, akár az őserdők.

A hajó folyamatosan képes megkeresni a legnagyobb szelet, legjobb áramlatot, innen adódik a dupla teljesítmény.

Az első lépés nagy reményekre jogosítja a céget. A címlapon látható még ember vezette repülő vitorlással két óra alatt 6 liter hidrogént állítottak elő. A második kísérlet ugyanez önvezető üzemmódban, ez egy meglévő technológia. Aztán ezeket rajokba szervezik, mondjuk tízesével. A rajokat egy kikötő vagy egy anyahajó szolgálná ki. A robothajó meg már nem egy újdonság, irtunk róla korábban.


A rajok nemcsak bébi méretben, hanem nagyobb hajók formájában szelhetnék az óceánokat, miként most az Amerikai Kupában. 50-60 km/h sebességet is elérhetnek.

Ott már repülő vitorlások hajóznak, a vitorlákat már számítógépek segítségével állítják és a hajó testeket, vízi szárnyakat kompozitból építik, mint a repülőgépeken.

A repülő vitorlás a Balatonon is bemutatkozott, de a hínár és a gyenge szél miatt nem aratott nagy sikert. Dr. Kaiser Kristóf új csapattal új hajót épített a Magnus repülőgépgyárban Pécsett. A Prospexteam a katamaránnal harmadik lett az idei Kékszalag Balaton tókerülő vitorlás versenyen.

A hidrogén tárolható tartályokban. összenyomható és lassan bármilyen közlekedési eszköz “benzine” lehet. Olvastam nemrég, hogy Szolnokon olyan vasúti szerelvényeket gyártanak, amelyek Németországban hidrogénnel üzemelnek.

Forrás Drift Energy

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Translate »