Tu-154M és Dreamliner fedélzetén videóink

Érdekes párosítás két kedvenc gépemről, melyeket sikerült kívül-belül levideóznunk.

Hirdetés

2008 nyár végén az Aeroflot támogatásával Moszkvába utaztunk, a járatot egy Tu-154M típusú repülőgép teljesítette. Budapesten korábban beszállhattunk a gépbe, körbejártuk utasok nélkül kamerával, majd a repülőutat is lefilmeztük. Kedvenc gépünket sajnos azóta kivonták a forgalomból szinte mindenhol.

Más korszak, más gép. Két hete jelentették be ünnepélyesen a LOT jövő évi budapesti bázis nyitását és innen induló amerikai közvetlen járatait. A lengyelek stílusosan egy olyan géppel jöttek az ünnepségre, ami majd a járatot is teljesíti jövő májustól. A LOT Boeing B787-800 kompozit gépe leszállását, vízkapus taxizását lefilmeztük, kivül körbejártuk, belül beültünk a kapitány székébe és az első osztály mozgatható folteljában is kipróbáltuk az ágy funkciót.

A videó két hét alatt rekord nézettséget ért el, túlhaladta az ezret, jöhet a második ezer megtekintés. A Tupoljev gép nézettsége is lassan közelit az ezerhez, olvasóink közül sokan nosztalgiával emlékeznek erre a típusra.

Júliusban ünnepeltük a Repülni JÓ Youtube Csatorna egy éves indítását, ahol több mint 150 videó közül válogathatnak, több mint 10 lejátszási lista segiti a böngészést. Közönségünk szereti a videócsatornánkat, heti két-három új videóval növeljük a kínálatot, érdemes feliratkozni és nézni bennünket továbbra is.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Translate »