Fából vaskarika az eVTOL iparban Amerikában

Röpködnek a dollármilliárdok a légi taxi üzletben Amerikában, csak éppen a légitaxikat nem látjuk a levegőbe emelkedni.

Tegnap Los Angelesben voltam online, ahol egy színházban – címképen – végre bemutatták az Archer nevű cég Maker légi taxi demonstrátorát csillogó-villogó felvezetéssel. Kigurult a színpadra a légijármű, jöttek a vezetők, mondtak szépet, még szebbet. Vetitettek is hozzá, de még a hajtóműveket sem indították be.

Pedig a cég már 4 milliárd dollár körüli cégértékkel versenyez a befektetők pénzéért az amerikai tőzsdén.

Az ígéretekre pénzszerzés új neve az amerikai tőzsdén a SPAC, vagyis a speciális célú befektető társaság. Egy neves ember zászlóvivővel létrehoznak egy üres céget, amely elkezd befektetőket gyűjteni valamire. Akik részvényt vesznek, csak a vezér előéletéből sejthetik, hogy mi készül a háttérben. Közben ez az üres cég keres egy célpontot, esetünkben egy légitaxi vagy teher drón fejlesztést, amit beszippant majd. Két éve van erre.

A második év vége felé felfedik a célpontot, telenyomják milliárdos megrendelésekkel és neves együttműködő partnerekkel, szárnyal az árfolyam, dől a pénz. Szebbnél szebb filmek forognak róla az online világban, szinte naponta írnak róluk az újságok. Közben többnyire nem láttuk a légi taxit még a földön se nagyon, nemhogy repülni.


Dagad az eVTOL lufi, ki tudja mikor pukkad ki. Az ősmágus Uber megszabadult az Elevate programtól, átadta azt a Joby Aviationnak. A Joby egy hagyományos billenőrotoros légitaxit – felső képen – fejleszt, ahol az utat már kitaposta a kedvencem, az alsó képen látható V-22 Osprey. A beszámolók szerint ők már titokban közel ezer repülést teszteltek. Sőt, már megmutatták nyilvánosan is az öt személyes légi taxijuk repülését – egy filmen. A média eseményen beszélt a névadó vezető, mögötte láthattuk a jármű elmosódó vonalait, amint felszáll. Majd egy légifelvétel mutatta messziről.

Szomorú az, hogy lassan az üres cégbe való beolvadás lesz a zsinórmérték, oda áramlik inkább a pénz. Akik meg már nyilvánosan bizonyítottak, hagyományos módon nem férnek a tőzsdéhez.

Az eVTOL ipar két nagyágyúja szerintem a kínai eHang és a német Volocopter. A kínaiak annyival előrébb vannak, hogy ők már rengeteget repültek nyilvánosan utassal. A Volocopter mindezt csak utas nélkül tette.

A Lilium Jet esete is alátámasztja érvelésemet. Ők gyűjtötték a legtöbb pénzt hagyományosan, közel félmillió eurót és majdnem ötszáz ember dolgozik már a cégben. Különleges járművükben kis elektromos hajtóművek végzik a repülést és az irányítást. Ebben a videóban mutattam két éve a méretarányos kisebb eVTOL járművel való repülésüket.

Egy éve volt egy hangártűzük, fejlesztésnél ez előfordul, amiről még semmit nem tudunk. Aztán ők is elmentek az üres cégbe olvadás irányába reklám özönnel. Hirtelen ötről hét utasra dagadt meg a jármű. Amerikában egy egész megyét lekötöttek tesztelésre stb.

Látleletnek egyelőre ennyi.

A bejegyzés megosztható a Facebook-on, a számok elővarázsolásán még dolgozunk.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Copy link
Powered by Social Snap