Kínai utasszállító drón a CES-en Las Vegasban

A héten drónözön látható Las Vegasban a Consumer Electronics Show (CES) rendezvényen. Köztük a világon elsőként az egy utast szállító drón, a kínai Ehang 184.

Egy modern egyszemélyes utas kabin áll a szánkón, a négy sarkán felhajtható rotor rúddal, aminek a végén alul és fölül található egy-egy, összesen 8 darab rotor. Összecsukva akkora, mint egy egyszemélyes elektronos autó.

ehangcim

Külső belső világítás, légkondi, 4G internet az alaptartozék. A szárnyas ajtó kinyitásával beszáll az utas, beköti magát, az előtte levő érintőképernyős Microsoft tableten a térképen bejelőli, hova szeretne repülni, majd megnyomja a take off gombot és a többi már nem az ő dolga.

A utasszállító drón kiválasztja a legrövidebb utat a célhoz, beszél a légi irányítással, ha kell más repülő eszközökkel is szót ért. Valós idejű érzékelő rendszere alapján az utasszállító drón repülés közben elkerüli a természetes és egyéb akadályokat, vagy üzemzavar esetén igénybe veheti egy földi pilóta külső segítségét is.

ehang21

Az utas maximum 120 kilogramm súlyú lehet, egy kisebb ember vihet magával akár egy hátizsákot is. Az akkumulátorokat négy óra alatt normálban, vagy két óra alatt gyors töltéssel lehet árammal feltankolni és ezzel a drón jelenleg 23 percet képes repülni. 100 km/h lehet a maximális sebessége és 500 méterig felemelkedhet.

Biztonsági tartalékokat is számba véve akár 15-18 kilométerre levő célhoz is elrepítheti az utast. Kezdetben nyilván lapos terepen, talán alacsonyan a víz felett, miként a sugárhajtású hátizsák is a víz felett röpköd egyelőre. Igazából a repülő autók jövőbeli versenytársa lehet, hiszen a vezető nélküli autó meg már mindennapos ezen a kiállításon.

ehang43

A középső képen a kínai cég vezérigazgatója, Huazhi Hu előadásban Las Vegasban már jövő év végi árusításról, két-háromszáz ezer dollár közötti vételárról is beszélt. Sajnos nem hozott magával legalább egy olyan videót, ahol az Ehang 184 járművel egy utas repül, de ígérte, hogy az idén az egész világon, ahol lehet, bemutatókat fognak majd a légi járművel repülni.

A biztonságról is kérdezték a vezért, aki elmondta, azért terveztek karonként dupla rotorokat, hogy az egyik hibája esetén a másik átvegye a funkciót. Ha a robotpilóta nem tud megbirkózni az előtte álló problémával, akkor a jármű lebegő funkcióba, majd leszállásra kapcsol. Vagy segítséget kér egy földi pilótától, aki a drónt kívülről is irányíthatja, mint a klasszikus drónokat.

ehang42

A kínai cég elérhető dolgokat szeretne, hiszen Amerikában már egy óriás drón köteléket repült a hagyományos vadászgép társával majd leszállt az anyahajóra. A valós idejű légi forgalomba való behelyezkedésre, hogy a drón lásson és alkalmazkodjon, egyébként itthon Budaörsön is folytattak kísérleteket.

Sok még a kérdőjel, de a mai fejlettségi szinten ezek megoldhatóak, azért a Volocopter fejlesztési tanulságai miatt is a gyorsaságban kicsit óvatosabb lennék a vezérnél. Bár beszállhat a projektbe egy dotkom milliárdos, ahogy azt az űriparban tették, vagy gyorsabban átjöhetnek a katonai fejlesztések eredményei.

Egy szó, mint száz, új korszak kezdődik. Ahogy tavaly a CES-en sláger volt az önvezérlő autó, az idén már a sok újabb önjáró autó a kiállításon nem szenzáció. Szerintem hasonló sokasodás várható jövőre az önálló személyszállító légi járművek, a drónok esetében is Las Vegasban.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Translate »