Matt Hall nyert, Yoshi Muroya egyből kiesett a Red Bull Air Race japán futamában Chiba-ban

Nemrég ért véget a Red Bull gyorsasági műrepülőverseny idei harmadik futama Japánban, Tokyo elővárosában a tengerparton. Friss élmények a helyszíni közvetítésről.

Hirdetés

A hazai versenyző, a tavalyi világbajnok Yoshi Muroya az elmúlt két év japán futamaihoz hasonlóan idén is nyerni szeretett volna. Fejlesztettek a gépen is, egy kisebb vezérsíkkal gyorsabbá tették a fordulókat, ezt itt akarták előszór élesben a versenyen bemutatni. Pontosabban repültek már tegnap vele a kvalifikációban, majd feltehetően a szél miatt éjszaka visszacserélték a régit. Lehet, hogy ez zavarta meg a világbajnokot, mert az első visszafordulóban baromira belehúzott:

12,3 G lett az eredmény, ami azonnal kizárást vont maga után, a sokezernyi japán közönségben a helyszínen a harakiri szerencsére elmaradt.

Az idei három futam láttán azt érzem, hogy a mesterek mezőnye is kezd kettészakadni. A második körbe, a legjobb nyolcba olykor-olykor bejut egy fiatalabb vagy nemrég óta versenyző pilóta, de az erőfölény a régebbiek, tapasztaltabbak felé szinte állandó.

Matt Hall
Matt Hall

Dolderer lánya, aki a csapat tagja, most hiába szorított az apjáért

Nemcsak Yoshi, hanem a másik két világbajnok is hibázott, ami ebben a kiélezett szituációban, amikor sokszor egy másodpercen belül dől el a továbbjutás, megengedhetetlen. Chambliss már a 14-ben rosszul vette a 7-kaput, ott elvérzett, Dolderer pedig duplán hibázott a középfutamban. Kettő illetve négy másodperces büntetés begyűjtése után nincs mit beszélni.

Matt Hall

A legjobb négybe csak Martin Sonka – a képen ő repül a közönség előtt – jutott be Európából, no meg Pete McLeod Kanadából. Őket is utolérte a 7 kapunál a fotó, kvázi vízszintesen kell rajta áthaladni, az ő szárnyuk belelógott a szabálytalan állásba. Mind ketten egy-egy helyet vesztettek ezzel, Sonka lett a harmadik.

Mike Goulian egyre biztosabban repül, pedig neki az Edge csak V2, egy korábbi változat, az egész versenyen nem hibázott soha. Sokáig úgy látszott, hogy Abu Dhabi után, ahol szerintem meglepetés volt a győzelme, megint ő állhat majd fel a dobogó legmagasabb fokára. De utolsónak repült az ausztrál, itt látható a meggyőző fölénye:

A címképen jobbról a díjat a magasba emeli a győztes, aki a mellette álló Mike Goulian-nal azonos pontszámmal vezeti a világversenyt. Izgalmas futam várható egy hónap múlva a Duna felett itt nálunk Budapesten, érdemes lesz rákészülni. A pontos időpont 2018 június 14 vasárnap 14 óra, a Parlament előtt vagy a budai oldalon érdemes nézőként helyet foglalni.

Forrás: Red Bull Air Race hivatalos oldalai

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Translate »