Repülő vonat a láthatáron

Egy francia mérnöki cég Link & Fly néven képzeli el a regionális légi közlekedés megreformálását, amit három videójukban mutatok be.

A koncepció lényege, hogy az utas beszáll a városközpontban egy vonatba, ami kigurul a reptérre és a kocsit betolja egy járgány a repcsi alá. összekapaszkodnak és már repülnek is. A turbinák elektromosak lesznek. Leszállás után leválasztják a kabint, ráteszik a sínre, így az utas a városközpontban a pályaudvar-reptéren szállhat ki.

A napokban a repülőgép 1:13 arányú RC változatával sikeresen röpködtek.

Az ördög a részletekben, itt bemutatják a pályaudvar reptéren a biztonsági ellenőrzést irisz diagnosztikával meg test szkennerrel. Lehet szörnyülködni, de Dubajban már kaptam egy irisz diagnosztikát 10 évvel ezelőtt, a test szkenner meg a forgalom miatt mindenképp elterjed majd a reptereken is.

A nagy kérdés a szuper vonatokkal való verseny, erre egy ma már működő példa. Peking – Sanghaj expressz, óránként átlagban 350-nal száguld, olyan rajta a kiszolgálás, mint a repülőgépeken. Négy óra a menetidő a több mint 1300 kilométer távon. Ugyan háromszor gyorsabb ez a repülő vonat, legalább 10 év és rengeteg befektetés lehet a rendszerbe állítása.

Repülő vonat

Amúgy a szárnyas vasúti kocsi ötlete szinte 100 éves. A képen Caproni olasz tervező zseni kilenc szárnyas hidroplánja, amellyel az óceánt tervezte átrepülni. Csoda hogy a levegőbe emelkedett. Irtam róla a Magyar Nemzetben.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Translate »