Volocopter tesztrepülések, Dubaj után Szingapúr

Volocopter, a helyből felszálló pilótanélküli és elektromos hajtású légi taxi, a városi légi utazás Mercédesze Dubaj után ujabb várost vett be, Szingapúrt.

Hirdetés

Nyáron készitettem egy videó előadást a Volocopter uttörő szerepéről a városi közlekedésben, amiből megismerhetőek az új autonóm repülő eszköz képességei.

A Volocopter a megállapodás fontosabb részleteit Párizsban, a városi közlekedés jővőjével foglalkozó konferencián jelentette be. A 2019 második felében tervezett tesztsorozatot a Szingapúri Közlekedési Minisztérium, a Szingapúri Polgári Légügyi Hatóság és a Gazdasági Fejlesztési Tanács támogatja, vagyis minden fontos városállami szereplő, akárcsak Dubajban a koronaherceg-miniszterelnök tette ezt tavaly.

Volocopter tesztrepülések

A videóelőadásban látható Volohub-ok – ahol robotok töltik, újratöltik az aksikat, tárolják a fogalomból kivont Volocoptereket, vagy szervizelik a két személyes repülőgépeket (felső kép) – és a Voloportok – ahol csak le-felszállás történik – közötti légifolyósokban fognak majd repülni a Volocopterek Szingapúrban is. A megállapodás létrejötte során kiemelték, hogy kitünő a felhőkarcolók között a Volocopter légörvény türő képessége és már 100 méter magasan repülve nem hallható benne a világvárosi háttérzaj.

Volocopter tesztrepülések

A Volocopter a városi légi utazás Mercédesze, hiszen a Daimler fejlesztő cége vette nemrég szárnyai alá ezt az egykori német start-upot, és az Intel is tulajdonos benne, korábbi fönöke volt az első utasa az autonóm repülésnek.

Érthető, hogy Volocopterék szivesen mennek egy olyan világvárosba-államba, ahol a légügyi főigazgató Ho Yuen Sang szivesen látja őket, mert az autonóm légitaxik, a helyből felszálló képességük teljesen át fogja alakitani a mobilitást és a logisztikát a városban. Új opoerativ iránymutatások kidolgozása szükséges a hatóság részéről, aki tanulmányozza és figyelmbe veszi a Volocopter, a városi légi közlekedés úttörője képességeit. Valószinű, hogy a tesztrepülések útvonalai kijelőlésénél a Szingapúri Légügyi Hatóság ezeket az előnyöket is figyelembe veszi.

Sőt, a Volocopter a tesztrepülések idejére helyi terméktervezési és mérnöki csapatot is létrehoz Szingapúrban és nyilván bevonja az ottani ingatlanfejlesztőket a Volohub-ok és Voloportok kijelőlésébe és megépitésébe is. A helyi Gazdasági Fejlesztési Tanács mögött nyilván pénz is áll a tesztrepülések sikeres lebonyolitásának támogatására.

Volocopter tesztrepülések
Volocopter tesztrepülések

A videóelőadásomban is elmondtam, hogy Alexander Zosel, az egyik feltaláló és jelenleg fejlesztési vezető két éve Friedrichshafenben már inkább pilóta nélküli jármüként kezelte a Volocoptert. Egy hanyag mozdulattal képletesen kidobta a dzsojsztikot a pilótafülkéből, aztán azért elmondta, hogy egy fél óra alatt meg tudna tanitani a Volocopter pilótás változatának vezetésére. Tavaly tavasszal ezt a Hölgypilóták bloggerinával megismételte, ime néhány videó kocka róla.

Szingapúr, mint a világ egyik emblematikus városa, mindig szerette a rekordokat. A Szingapúr Airlines-nak volt annak idején először a világon Airbus A380 emeletes utasszállító repülőgépe. Nemrég kapta meg az Airbus-tól, talán mondanom sem kellene, a világon először az A350-900ULR repülőgépet, amellyel egyből megnyitotta a világ leghosszabb technikai leszállás nélküli légijáratát.

Egy újabb innovativ várost hóditott meg másodjára is a Volocopter, a városi légi utazás Mercédesze. Lehet, hogy a harmadik város New York lesz, fotó montázs már készült róla, no meg ezzel az új járattal könnyebben ugorhatnak át 18 óra alatt a new yorki hatóságok érdeklődöi is Szingapúrba egy kis volocopterezésre inkább 2020 év elején.

Volocopter tesztrepülések

Forrás: Volocopter, a témában még több videóm a Repülni JÓ Youtube Csatornáján

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Translate »