Boeing nagy lépést tett a légi taxi üzletben

Mindenek előtt Larry Page, a Google milliárdos alapítója kiszállt a repülő autó üzletből.

A múlt héten vált nyilvánossá, hogy tavaly ősszel a milliárdos leállította a Kittyhawk cégben még megmaradt Heaviside eVTOL fejlesztést. A videómban 4 perc 50 másodperctől látható, mi volt ez a pilóta nélküli légi jármű. Így a Kittyhawk cég csak a Wisk Aero-ban maradt kisebbségi tulajdonos. De nem sokáig, mert ma már minden a korábban többségi tulajdonos Boeing-é lett.

Onnan jött pár hónapja a cég új vezérigazgatója, Dr. Brian Yutko, korábbi beosztása a Boeing fenntarthatósági és jövőbeli mobilitási alelnöke és főmérnöke. De Yutko doktor dolgozott a NASA-ban és a robotirányítás más területein is. A képen balról a korábbi vezér, aki májusig még együtt dolgozott az új vezetővel.

Múlt héten mutatták be nyilvánosan a Wisk hatodik generációs négy üléses, elektromos hajtású és pilóta nélküli eVTOL légi taxiját, benne csomagtérrel is.

Amely a fedélzeten pilóta nélküli, de ha szükséges, akkor az irányító központban levő távpilóta beavatkozhat. A képen az ígért paraméterek: kb 200 km/h utazósebesség 150 kilométeres hatótávval. Az utasok 750 – 1200 méter magasságban repülhetnek vele. Ami még döntő, 15 perc alatt újratöltik az aksikat, jöhet a következő fuvar.


A jobb olvasásért ha akarja, nagyítsa

A légitaxi egy több mint egy évtizedes fejlesztés, korábban Cora néven futott. A videómban 9 perctől megnézhető.

A Boeing 3 éve lett többségi tulajdonos, amikor a Kittyhawk-kal létrehozták a Wisk Aero-t. Talán azért szerezte meg az óriás cég ezt a legígéretesebb fejlesztést, mert a saját eVTOL demonstrátora lezuhant.

Idén az óriáscég 450 millió dollár friss tőkét tett a vállalatba. Bárki számára világos, hogy nem okozhat gondot a Wisk légitaxi Boeinges robotvezérlése. A címképen kívül hozok egy példát a haditengerészet részére épített robot tankerről, a Boeing MQ-25 Stingray-ről. A robot képes repülőgép hordozóra is leszállni a légi tankolás mellett.

Végül egy érdekes hír májusból. A japánok fogadókészebbek voltak a pilóta nélküli repülés fogadására, mint az FAA. A Boeing a JAL japán nemzeti légitársasággal, annak karbantartó szervezetével és a japán légügyi hatósággal kötött egy közös fejlesztési keret megállapodást.

Ebben megfoghatóan konkrétan a Wisk 6 légitaxi egy bemutató útvonal repülése, nyilván reptér belváros között szerepel. Majd a pilóta nélküli négy személyes eVTOL Wisk 6 légitaxi japán típus tanúsítványa, üzemeltetési engedélye, karbantartása stb. Végül az autonóm repülés bevezetése a japán nemzeti légtér rendszerbe, ezt célozták meg.

Ígéretes.

Forrás: Wisk Aero

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Translate »