Magyar okosszemüveget karolt fel az Airbus

Az európai repülőgépgyártó konszern startup keltetője, az Airbus BizLab bevette az Aero Glass magyar okoszemüveg alkalmazást abba a programjába, amely segít a termék mihamarabbi piacra kerülésében.

Maga az elv a katonai repülésben már régóta bevett dolog, a képen az angolok HUD-ja, a repülés biztonsága miatt lassan átcsorog a civil repülésbe is. Nem véletlen, hogy érdekli az Airbust egy magyar megoldás.

hud1

Az Aero Glass olyan magyar okosszemüveg alkalmazás, amelynek segítségével a pilóta természetes 3D-ben látja a repüléssel kapcsolatos kulcsfontosságú információkat, függetlenül attól, merrefelé néz. Így nem kell levennie a szemét a környezetéről, hogy a műszerfalra pillantson, illetve a rá nehezedő szellemi terhelés is csökken, hiszen kevesebb energiáját veszi igénybe a bonyolult műszerek értelmezése.

Ez jelentősen növeli a repülés biztonságát, hiszen a statisztikák szerint a légi balesetek 60-70 százalékban a pilóta hibájából, túlterheltség miatt következnek be. A 3D-s, 360 fokban használható kiterjesztett valóság megoldás fejlesztése 2013-ban kezdődött, a találmányt 2014-ben már 200 felhasználó próbálhatta ki béta verzióban.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Translate »