Távoli toronyirányítás, 48 új kamerát telepítenek a Budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren

A jövő repülőtéri irányítását alapozza meg a HungaroControl nagyszabású távoli toronyirányítási projektje, amely újabb fontos állomáshoz érkezett. Több éves szakmai előkészítés után és a Budapest Airport Zrt-vel való egyeztetést követően elkezdődik a fejlesztés lelkét jelentő új optikai körgyűrű kiépítése.

Mi mutattuk be először videón a Remote Tower, távoli toronyirányitás termét, akkor még az csak vészhelyzeti készültésgben volt.Újabban a projektet integrált toronyirányítási rendszer (mirTWR) néven is említik, ahol a HungaroControl központban a légi forgalmi irányítók akár az irányítás helyszínétől jelentős távolságra lévő repülőterek forgalmát is kezelhetik. Korábban szó volt Debrecenről és a Balaton repteréről is.

A beruházás több egymásra épülő fejlesztésből áll, ezek között kulcsfontosságúnak tekinthető az az infrastrukturális fejlesztés, amely a HungaroControl és a Budapest Airport Zrt. együttműködésében valósul meg. A két cég közötti megállapodás eredményeként a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér területén telepített földfelszíni felderítő szenzorok és kamerák adatai többszörösen biztosított módon érkeznek majd meg a távoli toronyirányító központba.

Az újonnan telepítendő negyven darab fix, valamint nyolc mozgatható és zoomolható kamerának köszönhetően a repülőtér és a futópályák megfigyelése még közelebbről, több nézőpontból valósulhat meg, amely hozzájárul a repülésbiztonság további növeléséhez.

A mirTWR projekt keretében a légi navigációs szolgáltató az éles irányítási környezet mellett egy készenléti és szimulátor központot is kialakít, amely a szolgáltatás folyamatos rendelkezésre állását biztosítja.

A HungaroControl két éve készült el a helyszíntől független repülőtéri irányítást biztosító Remote Tower fejlesztésével, ezáltal a hasonló méretű légikikötők közül a budapesti a világelső, ahol ez az innovatív megoldás alkalmazható. A fejlesztésre 2018-ban a vállalat történetének eddigi legnagyobb támogatását, mintegy hárommilliárd forintot nyert el.

Forrás: HungaroControl Zrt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Translate »