Virgin Galactic űrhajó tesztje

Két és fél éve felrobbant a Virgin Galactic űrhajója, azóta keresik a megoldást a rakéta hajtóműre, a nemrég lezajlott teszt szerint végre sikerrel.

Hirdetés

Az űrhajó katasztrófájáról annak idején beszámoltunk.

Az űrturistáknak kitalált űrjármű két részből áll. Egy két repülőgépből összegyúrt anyahajó a szárnya közepére felfüggeszti az űrhajót, majd hagyományos módon a Mojave sivatag futópályájáról felszáll vele. Nagyjából 14 kilométer magasságon az űrhajó, amit két pilóta vezetett most is, leold majd begyújtja a rakétáját.

Virgin Galactic

Az űrhajót ferdén felfelé fordították majd a rakéta 30 másodperces működése során elérték a hangsebesség feletti 2300 km/h tervezett végsebességet. A címképen a sikeres rakéta üzem. Nagyjából 28 kilométer magasan kikapcsolták a hajtóművet, aztán nem zuhantak, hanem ereszkedtek a Föld felé, ahol az űrhajót Burt Rutan zseniális találmányával, a szárny állásszögének változtatásával fékezték le. Nagyjából 16 kilométeren visszafordították a szárnyat az eredeti állásba és repülőgépként sikeresen levitorláztak vele a futópályára.

Virgin Galactic

Nyilván a következő teszttel már megcélozzák majd a 100 kilométer magasságot, ami a Kármán volnalként az űr alja. Az űrhajó ide viszi majd azt a hat űrturistát, hogy pár percig élvezze a súlytalanságot és gyönyörködjön a Föld képében. Sokan várnak erre, akik már lefizették érte a borsos jegyárat, ami előbb 200 majd nem régtől 250 ezer dollár volt. Természetesen, ebben egy három napos kiképzés is benne foglaltatik.

A vállalat arca és résztulajdonosa Sir Richard Branson angol nagybefektető, aki minél hamarabb szeretne elsőként repülni a lányával és a fiával. Talán még ebben az évben?

Virgin Galactic

Igyekeznie kell, mert szorongatják őt a SpaceX és a Blue Origin milliárdos tulajdonosai, és Paul Allen is ott van már a világ legnagyobb repülőgépével.

Egy körkép e-könyvecskénkben Milliárdosok az űriparban erről a témában.

Forrás: Virgin Galactic

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Translate »