Wisk légi taxi végül billenő rotoros lett
Tegnap mutatták be a Boeing-Kitty Hawk tulajdonú vállalat hatodik generációs légi taxiját. Nem hittem volna, hogy a helyből felszálló, elektromos hajtású és pilóta nélküli négy személyes légi jármű végül hat billenő rotort kap a szárnyára.
A Google egyik alapítója, Larry Page több mint 10 éve több repülő autó fejlesztést indított titokban. Ezek egyike volt a Wisk elődje, a Cora.
Larry Page még a Cora időszakában elvitte a berepüléseket Új Zélandra, de nem tudott Amerikában előre lépni. Page feltehetően bízott a Boeing nagyobb lobbi erejében, azért társult vele kisebbségi részesedésben, engedte át nekik a vezetői pozíciókat. Amikor az egész világon a hatóságok a pilótás változat engedélyeztetését erőltették, akkor a pilótanélküliség fenntartására ez remek húzásnak tűnt. Két év után úgy látszik, bejött.
Pár hete már érződhetett a siker szele, mert bezárták az egyik Larry érdekeltségébe tartozó céget, a videóban is látható Heaviside-ot.
A tegnap kijöttek a Wisk6 modellel, amely már a véglegesen piacra és engedélyeztetésre tervezett. Az új megoldás pedig a régi, hiszen a jó öreg Bell V22 Osprey is már régóta a Boeing gyáré. Ott a billenő rotor még a géphez igazodva hatalmas, a Wisknél pedig a címképen láthatóan elegáns.
Visszatérve a Wiskhez, nézzük, mit ígérnek.
1. Önálló repülés emberi felügyelettel – szinte teljesen a nagygépes robotpilóta megoldásokat alkalmazzák. Különleges akadály elkerülő-kikerülő képességek és döntést hozó szoftver. A repülés folyamatos távfelügyelete és távpilóta beavatkozási lehetőség.
2. Utasélmény és irányár – helyből felszállás, 750-1200 méter közötti utazó magasság szép időben városnézést is biztosít. Az elektromos hajtás miatt csendes üzemelés. A kényelmes négy ajtós, négy üléses utaskabin WIFI-vel, bőséges tároló hely a poggyászok és a kézipoggyászok számára. Több, mint 200 kilométeres utazósebesség, 150 kilométeres hatótáv egy töltéssel és navigációs tartalékkal. 2 dollár utaskilométer üzemeltetési költség a cél.
3. Az eVtol típus tanúsítvány vonatkozásában a Wisk legújabb repülőgépe a légi taxi piac és az utazás jövőjének mércéjét állítja fel. A Wisk 6 az első jelölt a Szövetségi Légügyi Hatóság (FAA) által az autonóm eVTOL típustanúsítványára.
A Wisk6 légitaxi még nem repült, de a videómban látható elődje már elég sokat. A szárnyon levő 12 rotor elhelyezése hasonló az új változatban, a billenő rotor átállás függőlegesből utazó állapotba pedig nem lehet akadály egy Boeingek.
A Wisk6 légi taxinak egy komoly versenytársa a kínai eHang 216-S, amely már Kínában a végső fázisba jutott az engedélyeztetés során. Valamint nem mellesleg már 30 000 repülést végzett többnyire utasokkal, így talán még előrébb is tart. Remélem, hogy Amerikában vagy Kínában választási lehetőséget kínálnak az utasoknak. Ki erre, ki arra vehetne jegyet.
Forrás: Wisk Aero