Hazai polgári repülésben számos rekord megdőlése várható idén

Mosóczi László közlekedéspolitikáért felelős államtitkár szakmai elismeréseket adott át a nemzetközi polgári repülés napja alkalmából 2018. december 7-én, Budapesten. Az államtitkár elmondta: 2018 kimagasló éve a magyarországi légi közlekedésnek, az ágazat sok szempontból korábban sosem látott csúcsteljesítményt nyújt.

A Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér az utasok számában tavaly a teljes évben elért 13,1 milliós rekordértéket már december elejére felülmúlta. A fővárosi légikikötő azzal büszkélkedhet, hogy most repül a valaha volt legtöbb légitársaság (45), a valaha volt legtöbb menetrend szerinti (134) és a valaha volt legtöbb hosszú távú járat (9). A teherforgalom sem marad el a személyszállítás mögött, a tavalyi, több mint 127 ezer tonnás áruszállítási csúcsérték után idén új rekord várható – fejtette ki az államtitkár.


Mosóczi László államtitkár – jobbról a harmadik – és a kitüntetettek

Mosóczi László hozzátette: csúcsra jár a magyar légiforgalmi szolgálat is. A HungaroControl által kezelt forgalom az elmúlt évi 900 ezres mozgásszám után idén hétszámjegyűre vált, a társaság történetében először lépi túl az egymilliót. A 2010-es 700 ezres összes mozgásszámhoz képest az átrepülőforgalom önmagában megközelíti a 800 ezret.

Az igények növekedéséhez igazodva folyamatosak a létesítmény- és szolgáltatásfejlesztések: a Liszt Ferenc Repülőtéren 2018-ban új utasmólót adtak át, megnyílt a repülőtéri szálloda, megtörtént az 1-es futópálya teljes körű felújítása, megkezdődött a Cargo City és a parkolóház kivitelezése. A HungaroControl továbbfejlesztette tavaly átadott távoli irányító tornyát, a Wizz Air a közelmúltban nyitotta meg a Magyarországon egyedülálló technológiával felszerelt képzési központját – ismertette az eredményeket az államtitkár.


Szabó Péter

A Nemzetközi Polgári Repülési Szervezet (ICAO) Közgyűlése létrejöttének 50. évfordulóján, 1992-ben nyilvánította december 7-ét a nemzetközi polgári repülés napjává. Magyarországon 15 éve ebből az alkalomból adják át a Magyar Polgári Repülésért Érdemérmet, amelynek odaítéléséről idén is közösen döntöttek az ágazat szakmai szervezetei, meghatározó gazdasági társaságai és sportági szövetségei.


Szabó Zoltán

2018-ban négy szakember példás tevékenységét ismerték el a cimképen látható A Magyar Polgári Repülésért érdeméremmel, amelyeket Molnár Tibor, a Nyír Air Service Kft. ügyvezető igazgatója, Szabó Péter, a Szemp Air Kft. ügyvezetője, a Wizz Air Hungary Kft. pilótája, oktató kapitánya, Szabó Zoltán, a Wizz Air Hungary Kft. képzésért felelős igazgatója és Szalóky Péter, a HungaroControl Zrt. ATM szakreferense vehetett át. Junior díjat kapott Somogyi-Tóth Dániel, karmester, orgonaművész, a fővárosi repülőtér látogatóközponti funkcióit és az Aeropark repülőmúzeumot fejlesztő Légiközlekedési Kulturális Központ Közhasznú Nonprofit Kft. alapítója, ügyvezetője. Mosóczi László Közlekedésért Érdemérmet adott át Pataki Ferencnek, a Közlekedésbiztonsági Szervezet nyugalmazott munkatársának.


Somogyi-Tóth Dániel

Forrás: Innovációs és Technológiai Minisztérium, mobilfotók Repülni JÓ

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Translate »