Két óriásgép a harmincas évekből RC modell repülőgépként idézi a történelmet

Két óriásgép a harmincas évekből, amelyek jóval megelőzték korukat, a német Dornier Do-X óriás hidroplán és a szovjet Kalinyin K-7 vasszörnyeteg. Napjainkban méretarányos nagy modelljeikkel pilóták német repülőnapokon repülnek a közönség előtt.

Hirdetés

Dornier Do-X hidroplánja sikeresebb volt, mint az orosz kortársa. Az 1929-ben épített első példány a következő két évben egyszer az Afrika szarván át elrepült Rio de Janiero-ba, majd a partok mellett szállva New Yorkban mutatkozott be és Irország felé tért haza. Berepülése során a bodeni tó felett egyszer a gyár 150 dolgozóját is elvitte egy körre, ahol a fordulókat az emberek mozgása is segítette. Óceánjáró utasszállító óriás hidroplánként 60 főnek biztosított luxus kényelmet, fotelágyak, szalonok, porcelán szerviz, mi szem szájnak ingere. Részletek a zenés képeslapunkon.

A Luft Hansa – akkor még külön írták – is tervezte a flottájába, remek versenytársa lehetett volna a félévtizeddel később szenzációt keltő Pan American klippereknek. De a Zeppelin léghajó és négy hajtóműves Focke-Wulf Condor repülőgép megelőzte forgalomba helyezését.

Pár évvel később emelkedett a levegőbe a szovjet Kalinyin tervezőiroda K-7 repülőgépe. Amikor még a 20 személyes utasszállító gépek már nagynak kiszámítottak, itt a polgári változatban 120 utassal számoltak. Az utasok az óriási futóművekben szálltak volna be a gépbe, majd a szárban levő lépcsőn felmentek volna a három méter vastag szárnyba, amely nagyobb volt, mint ma egy Jumbóé. Ilyen elvű csupa szárny repülőgépeket mostanában terveznek újra, amikor már bármilyen hangulatot vagy képet tudnak vetíteni a szárny falára, nem hiányozna az ablak, mint lassan száz éve a K-7 monstrumban.

Két óriásgép

A kísérleti repülések során a tervezők nem tudtak megbirkózni a tiszta acél K7 repülőgép hatalmas szárnyának rezgéseivel. Hajtóművet raktak még rá, ami a felszállásban segített, de a gép végül lezuhant, ejtették a további fejlesztést. Titkos katonai programként nem sok képet hoztak róla nyilvánosságra, nagyságát jól mutatja a címlapkép, ami számítógépes rajz egyébként.

Korábban is mutattunk már rádió távirányítású óriásgép modelleket, köztük az egy háznyi magas B-17 bombázót.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Translate »