Martin Sonka a Red Bull Air Race új világbajnoka

Frissitve videóval. Tegnap az amerikai Fort Worth-ben egy gyorsasági motorverseny pályán felállított kapuk között a cseh pilóta, Martin Sonka az utolsó repülésével elnyerte a világbajnoki címet, méghozzá megérdemelten, az ausztrál Matt Hall-nál jobb idővel.

A másik amerikai versenyen, két héttel ezelőtt Martin Sonka hiába nyerte meg a kvalifikációt, összekerült az első fordulóban az amerikai Kirbly Chambliss világbajnokkal, aki úgy győzte le, hogy ezzel megnyitotta az utat a másik amerikai pilótának, Mike Goulian-nak, aki fastest loser-ként, vagyis legjobb vesztesként egészen a dobogó tetejéig repült-masírozott

Hirdetés

A múlt hét elején leírtam az utolsó forduló előtti helyzetet és a várható esélyeket a világbajnoki címre. Akit érdekel, itt olvasható.

Az utolsó futamon az első körben semmi izgalmas nem volt, mind a három világbajnoki esélyes tovább jutott. Talán egyik kedvencem, Matthias Dolderer két évvel ezelőtti világbajnok ámokfutása keseríti el az embert, aki most – meg például nyáron Kazanyban is a szemem láttára – megnyerte a kvalifikációt. Ahogy a videón látható, ennek ellenére az első fordulóban egyik kapuban a piros alatt suhant át és elcsapta a cél kapu egyik felét is, 5 másodperc büntetéssel zárt. Szomorú, hogy csak 12-ik lett összesitésben a 14 mesterpilóta között.

A következő fordulóban úgy hozta a szerencse, hogy igazi lovagi torna alakult ki. Az izgalmat fokozta, hogy a harmadik esélyes Matt Hall bejutott már a legjobb négy közé, amikor Mike Goulian és Martin Sonka összecsapott. Az amerikai repült először, de két hibával kiejtette magát a versenyből, mínusz 4 másodperc büntetéssel nem lehet valaki világbajnok. Sonka meg hozta a kötelezőt, elegánsan, de nem mindent beleadva repülte végig másodszor a nap folyamán a pályát.

A Final Four-ban, ahol már csak a tiszta idő számit, maradtak ketten az ausztrál esélyessel. Itt a harmadikként repülő Matt Hall a legjobb idővel állt az élre. Mivel neki csak 2 pont hátránya volt az összetettben, az egyes futamokon az első és a második között pedig 3 pont a különbség, tökéletesen megmaradt a szurkolók számára a feszültség az utolsó pillanatig.

Martin Sonka nagyon vigyázott, hogy ne lépje túl a belépési sebességi limitet, ami 180 knots, nagyjából olyan 330 km/h. Akkor azt gondoltam, hogy ezzel a túlzott óvatossággal veszíteni fog. De belehúzott, a neki veszélyes félkubáni figurát, a két visszafordulást is szuperszonikus vadászpilótaként a G limitet nem túlhúzva elegánsan és a következő kapu felé előnnyel vette.

Idén kétszer voltam a helyszínen és a másik 6 futamot is láttam élő videóközvetítésen. Az utóbbinál a repülésre ráteszik a korábbi legjobb időt repülő gépet, itt talán csak 10-20 méterrel az utolsó kapu előtt lehetett látni, hogy idén Martin Sonka lesz a világbajnok. A szoros, 200 század másodperc előnnyel hozott győzelem felér egy célfotóval.

33 darab a gyorsasági műrepülő versenyről szóló videónk
a Repülni JÓ Youtube Csatornáján

De ma már ki a csuda fog erre emlékezni, egyébként is Martin Sonka megérdemelten lett világbajnok. 4 futamot nyert szezonban a 8-ből, míg riválisai csak 2-2 futamot. A világbajnoki címhez az ausztrál Matt Hall került a legközelebb, az évek során már másodszor lett összetettben második, míg a dobogó aljára Mike Goulian léphetett harmadikként.

A Red Bull gyorsasági műrepülő versenyen mindenki csapatban játszik, taktikus, szerelő, menedzser szerepeké is a győzelem: Martin Sonka csapata a dobogón, akiket nagyapám Zündapp motorjának hütőire emlékeztető díjjal jutalmaztak.

Martin Sonka

Karácsony előtt majd írok egy összefoglalót a szezonban szerzett élményeimről, remélem, hogy Sonka győzelme hoz majd jövőre egy új helyszint, egy cseh futamot is, talán Karlovy Vary-ban. Elvégre az újdonsült világbajnok fő szponzora a jelenlegi cseh miniszterelnök egykori cége, az Agrofert.

Képek forrása: Red Bull Air Race

Cikk megosztása:

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.